Győztes Az ember tragédiája

Aki valaha is találkozott a magyar irodalommal, minden bizonnyal hallott Madách Imréről és halhatatlan művéről, Az ember tragédiája című alkotásról. El szoktuk mondani, hogy a magyar irodalom egyik legremekebb kincse. Igaz, megírásakor még nem előlegezhettek neki nagy sikert, de Arany János már az első elolvasásakor dicsérően szólt róla, itt-ott bele is javítgatott, így ő lett az egyik első méltatója is.
Nyilván, írtak még nagy fajsúlyú drámai művet, nincs is talán olyan jelentős írónk, akinek tollán ne születtek volna olyan színpadi munkák, amelyek határköveknek számítanak irodalmunkban. Mégis Az ember tragédiája érdemelte ki, hogy 1984-ben a Magyar Írók Szövetsége az ősbemutató napját, szeptember 21-ét emelje a Magyar Dráma Napjává. 1883-ban a budapesti Nemzeti Színház színpadára Paulay Ede varázsolta a színművet, kétségtelen sikerre vitte azt a drámai költeményt, amely mindmáig egyik legveretesebb darabja szépirodalmunknak. Madách nem érhette meg legrangosabb írása színi diadalát, de felemelő dolog, hogy ez a diadal azóta is tart.
Paulay Endre is kitűnő színész, rendező, dramaturg, s a Nemzeti Színház főigazgatójaként, rendezőjeként kiváló színművészek közreműködésével indította hódító útjára Thália szekerén a világ felmerülő kérdéseire választ kereső remek játékot. Igaz, a mű első kiadását legalább megsimogathatta, a rangos irodalmi és akadémiai elismeréseket olvashatta, meghallgathatta. Nem tudni, mindez kárpótolhatta-e azokért a tragikus eseményekért, mozzanatokért, amelyeket főleg a forradalom és szabadságharc alatt és a bukás után el kellett szenvednie.
Az utókor hálája nem maradt el. Egyik leggyakrabban játszott színmű az ő Tragédiája, amely aztán külföldet is elbűvölte, több nyelvre is lefordították, s olvastam, hogy három évvel ezelőtt Olaszországban egyszerre három rangos színházban is játszották. Emlékezetünkben még él a mi színházunk előadásában is megelevenedett Madách-mű, mely előadás akár meghatározónak is számíthatott a teátrum felemelkedésének útján.