Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Gesztuspolitika

Megkezdődött a szakmai egyeztetés a magyar és a román állam képviselői között az úzvölgyi katonatemető kegyeletsértő állapotának rendezéséért, s az ügy jelentőségének és súlyának megfelelően az erdélyi magyar pártok Sepsiszentgyörgyön közös tiltakozásra hívták választóikat. No, nemcsak mint választókat hívták, hanem mint közösséget. Mindkét fejlemény előremutató, ugyanannyira dicséretes az államközi párbeszéd (főleg, hogy a felelősségben nem osztoznak), ahogyan az is, hogy a versenyszellem dacára az egymással szemben ellenérdekelt magyar politikai szervezetek (és politikusaik) – szimbolikus ügyekben legalábbis – mégiscsak hajlandók és képesek a közös cselekvésre.

Igazából mindenki megpróbál civilizáltan viselkedni a történtek után. Mutatni ország-világ előtt, hogy bár történt, ami történt, a hidegvérét és az önuralmát mindenki megőrizte. A bilaterális tanácskozás eredményeit egyelőre nem látni, de az úzvölgyi események hatására, a kívülről érkező provokációra válaszreakcióként az erdélyi magyarok közötti szolidaritásérzet felerősödött. A felelős politikai szervezetek demonstrálták is a közös sepsiszentgyörgyi tüntetéssel.

Némi bizakodásra is csábít ez a borzalmas botrány után, de még mielőtt kitörne a világbéke az EU perifériáján történtek hatására, mindezzel kb. egyidejűleg a román kormány úgy módosítja a közigazgatási törvényt, hogy az RMDSZ által szorgalmazott kisebbségjogi cikkelyek lemaradnak a végleges szövegről. Nem túl barátságos gesztus. Úgy sem, hogy persze azért egyvalami kevéske engedmény mégiscsak benne maradt, mondhatják a magyarok, hogy veszett több is Mohácsnál, meg állítólag a működő román kisebbségvédelem eleve világcsúcs. Nagy baj nem történhetett. Kivéve, ha igen, lásd a jogvesztés kérdését a demográfiai hullámvölgy településeit, a 20% körüli, csökkenő arányú közösségek nyelvhasználatát.

A kisebbségjogi kérdések mellett a szociáldemokrata-liberális kormány eme tette a pártrendszer rideg viszonyaira is felhívja a figyelmet. Úgy is fel lehet fogni, hogy a kormánytöbbség rendelete finom jelzés a sértett félnek: felőlem. Nem számolnak vele, mert egyelőre nincs is szükségük az RMDSZ parlamenti támogatására. Még kisebbségügyben sem?

Pozsony János Csaba

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük