Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Futballocska

– Fel a kezekkel, én vagyok Winnetou! Rambo! A gyerek szeret félelmetes hős lenni, nem tűzoltó meg vadakat terelő juhász, mint a naiv József Attila képzeletében. A NÉV az ő buksijában csodaerővel hat. Nekem négy gombfocicsapatom volt: magyar, román, angol és világválogatott! Szépen ráírtam a tízes számú kék csontkarika hasára tintaceruzával, hogy B. Charlton, és csavartam a picike gomblabdát a felső sarokba.

Ez rendben van, a baj az, ha nagy embereknek sincs több eszük. A napokban jött a hír, hogy a híres-neves Benfica portugál klub a törvény útján kötelezett egy negyedik osztályú (!) Szilágy megyei csapatot, hogy nevet változtasson, mert az bizony Benfica néven kergette a labdát a helyi futballpályán, ha a falu bikája éppen nem volt a közelben. Mondjuk, a IV. ligában még elmegy az ilyen infantilizmus, de az első ligában ott van a Juventus Bukarest, keményen ragaszkodva a tabella utolsó helyéhez! Mégis, mit szólnak hozzá Paolo Rossi, Inzaghi, a nagy öreg Buffon vagy Platini? De Platini talán azt sem tudja, hogy csokoládészínű változata a Jászvásári Poliban nyargal a botosányi meg medgyesi védők között, meglehetősen szerény sikerrel.

Idősebb olvasók emlékeznek az 1969-es csehszlovák-magyar rémmérkőzésre, amikor a rájátszáson Adamecék négy-egyre nyertek, akkor sikerült a magyaroknak először nem kijutni egy világbajnokságra. (Azóta ez megy, mint a karikacsapás; ugye, hogy csak a kezdet nehéz?) Akkor, a 61. percben a magyar edző rá akart ijeszteni a tót gárdára, és betette Puskás Lajost és Kocsis Lajost! Ám azok csak Lajcsinak bizonyultak, nem Puskásnak és Kocsisnak, szóval elpáholtak, mint Döbrögit; négyszer, nem háromszor.

A Dinamóban játszik a nagy brazil Rivaldónak a fia, Rivaldinho, ami Rivaldocskát jelent. Hát, kicsi név, kicsi foci, Dumitrache girhes utódjai a play-offot, ha megérik. A névhisztéria netovábbja, hogy egy román bíróság kimondta, a Steaua, akiről mindenki tudja, hogy Steaua, nem Steaua, hanem FCSB, a Steaua az az operettcsapat, amely valahol az alsóbb ligákban bohóckodik. Zseniális magyar irodalmunknak erre is van magyarázata: „Utcasarkon/ várok rám,/ félórája/ is van tán./ Ám értelmem/ fölragyog/ Nem jövök, mert/ itt vagyok” (Weöres Sándor: Énhasadás).

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük