Fiatal szemmel

A márciusi ifjak 174 évvel ezelőtt eredetileg március 19-re szerveztek bankettet, abban bízva, hogy a József-napi vásárra érkezők közül sokan aláírják petíciójukat. A 13-ai bécsi forradalom híre azonban azonnali cselekvésre késztette őket, így röppent fel meg 15-én – ahogy híres költőnk, Petőfi írta – „a magyar szabadság első lélegzete”, a 12 pont és a Nemzeti dal.

Március 15-e akkor a bátor fiatalok napja volt. De mit jelent ma, 2022-ben nekünk, fiataloknak, akik végigszenvedtünk egy világjárványt, amely elvette tőlük a szórakozás, az ünneplés, az együttlét pillanatait? Most pedig rettegve figyeljük, mikor törhet ki egy háború, amely szintén elvehet bármit az életükből vagy akár az életünket is. Amikor ma reggel feltűzzük a kokárdát, azokra az őseinkre emlékezünk, akik szembe mertek szállni az elnyomó rendszerrel, és a nemzeti függetlenségéért, a szabadság, testvériség és egyenlőség eszméért emelték fel a szavukat.

A mai napon értük kell szót emelnünk, hiszen lehet, hogy a ma embere más eszközökkel küzd a közös jövőért, és pár héttel ezelőtt még nem gondoltuk, hogy harcokat láthatunk az utcákon, de mégis megtörténik. Itt és most az utcáinkon még nem harcolunk, csak közösségi jogainkat követeljük folyton. Szabadok kellene legyünk, de nem vagyunk azok. Meg akarják mondani, mit nézzünk, mit olvassunk, a hatalom dönti el, ki a bűnös, és ki nem, ők mondják meg, hogy kimehetünk-e az utcára vagy sem.

Ünneplünk. De mit is? Persze, hőseinket, igen, ezt talán már mind tudjuk. De a kérdés az, hogy nekünk, fiataloknak mit kellene ünnepelnünk? Hogy nem találjuk az utat? Hogy nem tudjuk, lesz-e jövőnk? Lehet, hogy sokaknak meglepő, amit írok, de tudni kell, hogy a legnagyobb harc, amit megvívnak a mai fiatalok, az önmagukkal szemben zajlik, és a tét az, hogy feladják-e.

Ifjútársam, ha úgy érzed, mi, fiatalok mindent megtettünk azért, hogy együtt jobb legyen, hogy nem fordultunk egymást ellen, akkor ünnepelhetünk, koszorúzhatunk, és feltűzhetjük a nemzeti kokárdát, lobogtathatjuk a zászlókat. Büszkén, tiszta szívvel – de persze csak akkor, ha úgy érzed.