Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fellángolás alkonya?

Válogatott szinten ellentmondásos szakaszához érkezett a magyar futball. Az egymás után kétszeri Európa-bajnoki részvétel, az idei döntő tornán való helytállás, valamint a Nemzetek Ligája (NL) 2020–2021. évi kiírásának jó eredményei felívelést mutattak, a pillanatnyi helyzet viszont nem rózsás, és a jövő esztendő nem sok jót ígér. Minden „kis jóhoz” óriási erőfeszítésekre lesz szükség.

Egy szakember azt mondta év elején, a magyar válogatott számára nem föltétlen kedvező az, hogy megnyerte az NL másodosztályának egyik csoportját, és feljutott az A-ligába. Egyfajta vigaszként (!) mondotta a szakember, hogy no nem baj, legalább nyílt egy plusz esély kijutni a katari világbajnokságra. A magyar csapat ugyanis szerencsés esetben éppen az NL-szereplésével lett volna jogosult az egyik pótselejtezős helyre. Ma már tudjuk, minden esély elúszott.

Nagy a valószínűsége annak, hogy Nemzetek Ligája 2022–2023-as kiírása kínszenvedés lesz a magyar válogatottnak, a papírforma kevés pontszámot jelez, hiszen Európa két-három élvonalbeli csapata várható a csoportjába. Gond az, hogy a nagy válogatott mögött nincs ütőképes utánpótlás, az U21-es csapat az utóbbi évtizedek egyik leggyengébbje.

Borúlátást oszlathat, papírformát felboríthat a számításba vehető – jelenlegi vagy jövőbeli – játékosállomány. A „német légió” (Gulácsi, Orbán, Szoboszlai, Szalai, Novotny, Sallai) tiszteletet parancsol, s nyilván mindenki azt várja, mi lesz Dárdai Márton sorsa, döntése. A jelek szerint még kivár, az eddigi magyar meghívókra nem mondott igent, az álma a Die Nationalelf lehet. Akárcsak Dárdai Bencének? A középső fiú, Dárdai Palkó egyelőre nem váltotta be a reményeket, noha elfogadná a magyar meghívót, haza is tért a Mol Fehérvárhoz.

Több országban játszanak még tehetséges magyarok, a 25-26 év körüliek vagy még fiatalabbak összehozhatják a „triplát”, vagyis a 2024. évi Európa-bajnoki szereplést. A nagy cél azonban a 2026-os világbajnokság lenne! Paradox módon valamelyest növelné az esélyeket, ha a Nemzetek Ligája 2022-es csoportküzdelmein (június-szeptember) Magyarország visszacsúszna a B-ligába! Az NL 2024–2025-ös kiírása ugyanis ismét vb-selejtezőre kínál helyeket, amire magyar szempontból a B-ligában van valós lehetőség.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük