Év végi félelmeim

Jön az újesztendő. Az életemből csak úgy elszállt egy esztendő: rettegésben, aggodalomban. Olvasom az újságot, hallgatom a televíziót… s kétségbe esem megtudva, hány ember tűnt el. Nem tudom, mi is igaz, de azt tudom, hogy meghalt Háry János a meséivel, akárcsak Münchhausen báró, de én már – az én koromban – nem hiszek a mesékben.

Recsegve-ropogva sorvad az egész európai civilizáció, az egész világ. Fiatal korunkban álmodoztunk a jóról, az európai civilizációról – a fűtés nélküli szobában üldögélve, villany nélküli sötétben, éhesen. Istenem, az emberek milyen hamar elfeledik ezt! Naponta hallom, hogy ő nem félt a politikai rendőröktől, mindene megvolt, s mennyi pénzben dúskált… Ugyan! Persze, hogy azt a kort kihasználták az üzletelők. De az átlagember?!

Visszasírni a Ceaușescu kommunista világát, badarság. Döbbenetes és siralmas mindaz, ahogyan akkor eltékozolták a nemzet vagyonát, ócskavasnak adták el a termelő gépeket, ahelyett, hogy működtetni próbálták volna azokat. Köztudott, hogy a pártfunkcionáriusok által irányított nagyvállalatokat sok esetben csak a munkahely biztosításáért tartották. A lelkes aktivitás látszatát keltő, túlbuzgó kiválasztott elvtársak vezetésével, leleményesen kihasználva a hiányos törvényeket és komplikált műveletekkel, gazdasági hókuszpókuszok kíséretében, privatizációnak nevezett lopással: elsajátították a nemzet vagyonát.

Persze, hogy nem jó az sem, ami van, hiszen az Alkotmány szerint Románia független állam. Ezt lehet hangoztatni, de valójában nagyon is függ a nyugati világ változásaitól, gyulladásos kínjaitól, betegségeitől. Nekünk, sorsverte székelyeknek másodrendű állampolgárként élni nem egyszerű! S nem elég a gyenge gazdasági élet, most itt van egy éve még ez a vírusfertőzés is.

Gyakran hallom, hogy „a világ megérett a pusztulásra”. Talán azért, mert elveszett az erkölcs, és a morális válság világszinten eluralkodott. Nem tudom – de aggódom: mi lesz a közelgő jövő évben?

Orbán Barra Gábor, Sepsiszentgyörgy