Felhívás!

Emberi hangból építkező siker

Ha a Vox Humana kamarakórusról esik szó, sokan talán el sem hiszik, hogy immár ötven esztendeje, azaz fél évszázada dalolnak együtt. Kórustag voltam magam is hajdanán, na nem ebben, hanem a valamikori iskolában,  de annak is hamar vége szakadt. És maradtam a szépen hangzó kórusok iránti csodálattal, különösen a Vox Humana ejtett rabul.

Ennek talán az is oka, hogy annak idején mi, külsők is végigéltük a kórus megszületésének sokszor drámai pillanatait, tudtunk az első évek, az indulás időszakának kellemetlen mozzanatairól is, de ahogy megizmosodott és felnőtt a zeneiskola, ugyanúgy megerősödött és a csúcsot ostromolta a Vox Humana.

Azt csak ők, a kórustagok tudják megmondani, mennyi időbe és vesződségbe került  az indulás, az utána következő, kintről, a pálya széléről szépnek tűnő sok-sok próba.

Engem annál is inkább megérint ez az évforduló, mert a X. évfordulón, a Városi Művelődési Bizottság elnökeként köszönthettem a már ismertté vált, hírnevet szerzett kamarakórust. Az éppen akkor, frissen kinevezett megyevezető is megjelent a Szakszervezetek Művelődési Házában tartott ünnepségen,  magával hozta a megye és a város teljes vezetőségét, s választékos magyar nyelven köszöntötte az énekeseket. A siker óriási volt, s ha nem fújják fel azt a római-vatikáni látogatást, a rendszerváltásig sok országba eljuthattak volna még. A rendszerváltás után nem csupán a hírnév kelt szárnyra, hanem szárnyra keltek ők is, és bejárták Európa énekes-dalos vidékeit.

Az emberi hangból építkező siker mindenfelé nyomon kísérte útjukat, s itthon, ha felléptek, fellépnek, örömöt lopnak a hallgatók lelkébe. Az alapító karnagy, Szilágyi Zsolt már letette a karmesteri pálcát, betegen jelent meg a kórus 40. évfordulós ünnepségén, fia, az új karnagy felkérésére mondtam újból köszöntő szöveget, amelynek első mondatait, nyilván, a volt karnagyhoz intéztem. Pedagógus-vezetőként kaptam szót, talán azért, mert a tagok zenetanárok voltak akkor is, én viszont olyan érzéssel léptem a volt és az új karnagy, a kórus, a templomot zsúfolásig megtöltő hallgatóság elé, hogy én vagyok mindannyiunk közül a legszerencsésebb, mert olyan csodát köszönthetek, amelynek  neve az emberi hang méltóságába vetett hitnek, az emberi hang erejének mindenek feletti győzelmét hordozza. Ez a Vox Humana!

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.