Elsöprő győzelem

Soha ilyen súlyos vereséget nem szenvedett a Szociáldemokrata Párt: a hivatalosan a liberálisok által jelölt, de nagyjából a teljes jobboldal által támogatott Klaus Iohannis minden három szavazatból kettőt megszerzett. Van tehát, amit ünnepelnie a szász nevű románnak, még ha a nagyarányú győzelem – egy része legalábbis – egészen biztos, hogy Liviu Dragnea és „méltó” utódja, Viorica Dăncilă ellen szólt.

Másik kérdés az, hogy egyáltalán nem tűnik bölcs dolognak, hogy még a választások után is egyféle bűnpártolással vádolják az szociáldemokrata párt szavazóit, akiknek volt képük „a büntetőügyesekre, az ország megrontóira, a népe ellenségeire” adni voksukat. Nem másért, csak – mint köztudomású – a népet nem lehet leváltani, és ezek a szavazók több mint hárommillión vannak, ami még ötven százalékot meghaladó részvétel mellett is, bőven több mint harminc százalék. Persze azt lehet mondani, hogy mit számít, ha „ők” hárommillión vannak, ha „mi” hétmillión vagyunk. Csakhogy ez a hétmillió szavazat most mind egyetlen jelöltre ment, ám egy parlamenti választásokkor például 15–20 felé fog eloszlani, és könnyen lehet, hogy a szocdemekből a stabil hárommillió szavazó ismét a legerősebb pártot csinálja.
Szóval nem becsmérelni kellene az embereket, hanem megszólítani, amihez azonban ki kellene lépni a gőgös, arrogáns, lekezelő hangnemből. És persze eredményeket kellene felmutatni, mert ez a kormány aztán igazán nem panaszkodhat arra, hogy az elnöki hivatal gátolja működését, hisz gyakorlatilag – az alkotmány mindennapos megszegésével – az államfő a kormánypárt de facto elnöke.

Helyi szinten pedig azon túl, hogy a liberálisok vezetői „csalódottságuknak” adnak hangot amiatt, hogy a magyarok nem mentek el szavazni, talán elgondolkodhatnának azon, hogy vajon milyen okuk volt erre. Kezdetnek például felüthetnének egy lexikont az L betűnél, és megnézhetnék, hogy mit ír a liberális címszónál. Ha annak csak felét betartották volna, vasárnap özönlött volna a magyarság jelöltjükre szavazni…