Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elment a vonat

Jó hét esztendővel ezelőtt, amikor eldöntötték, hogy Bukarestben tartják meg a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságot, a Román Labdarúgó-szövetség és a főváros polgármesteri hivatala mindent megígért: meglesz a pénz – persze, ha az UEFA is hozzáadja a magáét –, a munkaerő, a területek beépítésének jóváhagyása. Rövid néhány év alatt kivitelezik a beruházásokat: a stadionok korszerűsítése mellett az Északi pályaudvartól az otopeni-i repülőtérig egy vasúti kitérőt építenek, de a metrót is kivezetik odáig – fogadkoztak.
Eleinte könnyűnek vélték az egészet, annál is inkább, mert a Metrorex a Japán Banktól több mint 300 millió eurót kölcsönzött, 66 millió euróval pedig már 2011-ben leszerződték a tervezést. Nem telt el azonban sok idő, és az illetékesek 2017-re tolták a metró átadásának idejét, majd 2018 lett a határidő, míg tavaly 2020-ra ígérték biztosra. A napokban azonban azt hallhattuk, hogy örvendhetünk, ha a metró 2023-ra elkészül, de a repülőtérig tartó 2-3 kilométeres kitérő is fuccsba ment, és nem lesz semmi a Coandă repülőteret Ploieşti-tel és Brassóval, sőt a bulgáriai Ruszéval összekötő vasúti szárnyból sem. Ehelyett a kedves vendégek cipelhetik a bőröndöt egy autóbuszhoz, ami elviszi őket majd az Otopeni település szélén meghúzódó kis vasúti megállóhoz (ahol – ígéret szerint – új peront és aluljárót építenek), majd itt, felülve egy szerelvényre, eljutnak az Északi pályaudvarra, ahonnan mehetnek tovább, amivel akarnak.
A stadionoknál kissé jobb a helyzet. Ott a Ghencea, a Rapid és a Diadalív (Arc de Triumf) nevű pályák és lelátók rendbetételét megkezdték, és remény van arra, hogy 2020 nyaráig elkészüljenek a főbb munkálatokkal. Ami biztos, hogy a Dinamó pályája nem készül el, hacsak, amint hallatszik, nem vásárolja meg a csapatot a volt kormányfő, Adrian Năstase. Akkor ő jóváhagyhatja a modernizálást, de ekkor is keményen neki kell látniuk a munkának. És ez a nehezebb.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük