Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ellenzéki látlelet

Legény Zsolt, az MSZP volt képviselője, a párt etikai bizottságának korábbi elnöke egy csomagtartónyi cigarettát próbált átcsempészni a magyar–ukrán határon. Pont ő, aki korábban a magyar dohánytermesztők érdekében szólalt fel a parlamentben. Ha mindez nem elég kínos, akkor tegyük hozzá azt is, hogy a lebukott politikus azt hazudta, nem tudja, miként került a cigaretta az autójába.

Magyar Levente államtitkár az ügy kapcsán találóan állapította meg, hogy a baloldal szellemi elődei az ország vagyonát és szabadságát sikkasztották el, és ehhez képest egy csomagtartónyi cigaretta meredek zuhanás. Igen, ez a mai magyar kvázi-baloldal. „Kvázi”, mondom, mert ha valami távol áll tőlük, akkor az a munkavállalók érdekképviselete, a szociális gondolat. Ezek saját zsebre játszó, kisstílű, piti karrierpolitikusok, akárcsak újdonsült szövetségeseik, a jobbikosok, pontosabban azok, akik megmaradtak e minden korábban vallott értéket megtagadó, nevére sem méltó pártformációban.

A mai Jobbik idáig jutott, hogy a magyar nemzeti érdekek legalapvetőbbikéről, a biológiai önprodukcióról is képesek a hajdani SZDSZ-hez hasonló stílusban beszélni. Heccportáljuk, a Zsúrpubi a legelvetemültebb, legfröcsögőbb ballib publicisták stílusban támadt neki Novák Katalinnak és Budaházy Eddának, többek között úgy fogalmazva, hogy szerintük úgymond „a nőnek… teljesítenie kéne az… ellési minimumot”. Egy másik bejegyzésben Novák Katalint Orbán Viktor „tenyésztőasszonyának” nevezik, nem véve észre, hogy ezzel az egész magyar nemzetet sértik meg.

Ez a mai magyarországi ellenzék: kamu-videók, minden nemzeti gondolat és törekvés aláásása, cigicsempészet, tettek letagadása, korrupció. És ha már a korrupciónál vagyunk – a kormányfő találó definícióját adta a politikai korrupciónak: a politikai döntések pénzzel való megvásárlása. Ez pedig a globális főhatalmat jellemzi elsősorban; hiteles belső információkat John Perkins Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai című könyvből szerezhetünk. Abban is igaza van Orbánnak, hogy Soros a világ egyik legkorruptabb embere, hiszen fizetési listája épp arról szól, hogy megvásárolja a politikusok állásfoglalásait és döntéseit.

2022-ben nemcsak a magyar moslékkoalícióval kell megküzdeniük a nemzeti erőknek, hanem az egész globalista hálózattal, a fősodratú médiával és a világháló cenzoraival. Kemény küzdelem lesz.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük