Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

#Ellenállnak

Már nem titok senki előtt, hogy a korrupcióellenes ügyészség lassanként politikai rendőrséggé alakult át. Ellenben nem foglalkoznak a csodával határos módon meggazdagodottak vagyonával, főleg, ha ezek a hírszerzőkkel működtek együtt. Még akkor sem, ha az illető varázslatosan eltűnt, vagy hirtelen átadta lelkét teremtőjének. Ilyenkor megkezdődik az utódok közötti vagyonfelosztási csata, amelynek hátterében ott találhatjuk a sasszem-brigád tagjait. Mint például a Hexi Pharma kérdőjeles balesetben elhunyt, kétes ügyletű volt igazgatójának, bizonyos Dan Codreának a tulajdona körül.

Egyébként az ország teli van aranyifjakkal, akik dőzsölnek a kedves papa pénzén. Őket, ha kérdik, honnan az általuk szétdobált summa, a válasz mindig az, hogy örökölték. Szórják is kegyetlenül, és a szerető szülők mindig feltöltik a bankszámláikat. Az ANAF, az országos adóhivatal 300 újgazdag pénzügyi helyzetét vizsgálta, ebből 18-nak egyenként több mint 4 milliárd lej adóhátraléka volt. És ez csak egy halvány megközelítés.

Most, hogy a kormány új adótörvényt hozott ki, sóhajtozni kezdtek az alkalmazottakat úgymond védő szakszervezetek, amelyek, mint kiderült, inkább a nagytulajdonosok zsebére ügyeltek. És nem beszélnek a közös pénzek lenyúlásáról, vagyis amikor nem fizetik be az államkasszába az alkalmazottak adópénzét. Pontosabban: 157 ezer cég több mint két millió alkalmazottjának egyetlen lyukas garasát sem pengették le a 16 milliárdos forgalomból. Ezeknek azonban csak szükségük van egészségügyi biztosításra meg nyugdíjra, amit most az állami büdzséből állnak.
Morognak a vállalkozók, hiszen eddig csak büntetés járt a különböző pénztárakba be nem fizetett alkalmazotti adópénzek után, január 1-jétől pedig bűntettnek minősül, más tulajdonának lenyúlásáért be is zárhatják érte. Ezenkívül az alkalmazott most már tisztán láthatja, hogy csak a minimálbér szerepel a papírjaiban, s ez után kapja majd öregkorában a nyugdíjat. A cégtulajdonosi zsebből fizetett pénz után nem kap semmit.

De nézzünk körül a bankok háza táján is. Kétharmaduk évek óta nem fizet nyereségadót. A többletbevételt elküldik az anyavállalathoz vagy egy off­shore céghez, hogy a pénzügyi év végén üres maradjon a kassza. Trógerkednek, mert lehetséges volt. Hát ezért #Ellenállnak az új adótörvényt illetően a kül- és belföldi cégek. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük