Felhívás!

Egység meg egyezkedés

Én mondom, soha ennyi egységre töltést még nem láttam álhazámban. Töltöttünk itt sört, sörre bort, borra a székely pálinkát fojtásnak, ám az egységre esküdözésből ez lett, ez a hányás, amit a szél szárít, az eső takarít. Az egység elosztást jelent máig, nem összefogást, elosztani azt az átalvetőnyi pénzt, ami begyűl, de el ám a hivatali beosztásokat is, hadd kapjon a hatalmasok között a hatalmas pénzekből minden pártocska vezetőségecskéje a kéjből. Mert így az igazság az ilyen elviség uralkodása idején.

Összefogni, összemarakodni, osztozkodni, a többit majd meglátjuk. És hogy mire viszen ez a megállapítás, ez a képletes beszéd, abba kicsit bele kell gondolni, megvilágosodik az rögtön.

Na de akkor pénz vagy megvilágosodás? Melyik az elsőbb rangú, azt az emberi becsület rangmagasában lehet megfontolni, elfogadni. Ezt a felét tovább nem is ragozom, ennyiből ért az is, aki fényévnyi távolságban koslat az igazságtól. Nagyon is érteni, kinek és miért hámlik könnyen a hárs.

Az igazságnak pedig az ég adta világon semmi haszna nincs, ha csak ott lóg palota magasában, gazdagon terem létrákkal elérhetőleg, aztán végezze mindenki a dolgát. Az egység egyeseknek fölemelkedést jelent, de nem nemzeti, kisebbségi magasságokban számolják ki azt. Sorolhatjuk, hányféle egységnek, egyesülésnek voltunk tanúi, szenvedő alanyai mindmáig, még akkor is, még úgy a leginkább, ha évtizedeket töltöttünk idegenségben, naponta vittük a pászmát. Kérdezhetnének pulpitusokról tízféle párt és szövetség pórázon vezetgetői, de nem engem. Az elmélet vaskemény, de nem ezer, hanem ötezer esztendős, csak hogy mára már kifacsart a leve itt is, nálunk, a szép Erdélyországban, melyet lehet csatolgatni ide, oda…

Más az egység, más az egyezkedés.

Az világosan látható, hogy a zsíros bögre mellett szövetkezők csak alig harminc-, hatvanvalahány évesek a gyümölcsös kertekben, ott is csak betakarításkor.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.