Egyesüljünk Moldáviával!

Egymáson tettek túl a tegnap a parlamentben a politikai pártok vezetői, hogy ki a nagyobb hazafi, ki akarja a többieknél is jobban, hogy az anyaország ismét szívére ölelje a Pruton-túli testvéreket. Külön ünnepi ülésszakot hirdettek, hogy jól elmondják egymásnak, be szép idők is jártak száz évekkel ezelőtt, amikor Besszarábia egyesült az akkor még nagyon ifjú Romániával. Olyan apróságokra, hogy a vonatkozó párizsi egyezményt Japán nem írta alá, tehát elvileg soha nem lépett hatályba, s hogy ezt nem csak Oroszország és később a Szovjetunió, de taktikai megfontolásból az Egyesült Államok sem ismerték el, nem fecsérelték az időt.
A házelnökök, a miniszterelnök egymást túllicitálva részletezték, hogy a két ország, Románia és – hivatalosan – a Moldovai Köztársaság egyesülése az egy teljesen legitim és történelmileg megalapozott dolog, „csak” a két parlament „bátor döntésén” múlik.
Mit nem mondnak? Ilyen egyszerű lenne a dolog? Ott azért élnek – hogy csak ezt vegyük – szép számmal oroszok, ukránok, gagauzok, és más nációk… Vagy azok véleménye nem számít? S melyik történelmi igény? Mert Moldávia összesen vagy húsz évet tartozott Romániához (igaz, „román történelmi mértékkel” mérve ez a dicsőséges román állam fennállásának egyötöde).
Egyik szociáldemokrata európai parlamenti képviselő csendben jelezte ugyan, hogy „esetleg” az Európai Unión belül egyesülhetne a Prut két partja, de az sem holnap-holnapután, mert most egyértelműen a Nyugat-Balkán a bővítés iránya, s hogy nem kellene az embere­ket Bukarestben és Kisinyovban színes lufikkal hülyíteni, de meg sem hallgatták, pedig azt is hozzátette, hogy ez esetleg hibrid háborúhoz vezetne, amibe a „szeparatista és etnikai provokációk is beletartoznak”.
És mit szólna a román politikum, ha a magyar országgyűlés, hogy stílszerű legyen, augusztus 30-án, a második bécsi döntés évfordulóján, díszülésen elfogadna egy egyesülési nyilatkozatot Erdéllyel. Nem másért, de Erdély talán húsz évnél valamivel hosszabb ideig volt a magyar királyság része…