Felhívás!

Édes anyanyelvünk

Az UNESCO közgyűlése 1999-ben az anyanyelv nemzetközi napjává nyilvánította február 21-et. Örvendetes és üdvözlendő ez a jelzés értékű határozat, amelynek valódi súlyát felmérni csak a tények ismeretében lehet. Ezek pedig arra utalnak, hogy a Földön beszélt kb. 6000 nyelvnek a felét az eltűnés réme fenyegeti. És ez koránt sem egy borúlátó feltételezés, hanem maga a tragikus valóság, hiszen havonta két nyelvvel lesz szegényebb az emberiség szellemi kincsestára. Mindezek fényében nem csak elvárandó és illő, hanem szükséges is, hogy legalább e jeles nap kapcsán mi, magyarok is kellő figyelmet szenteljünk arra az édesanyákon át őseinktől ránk hagyott megtartó örökségre, amit a nyelv jelent.

Nyelvünk eredete a történelem ködébe vész, és vitákat gerjeszt a különböző beállítottságú magyar nyelvészek között. Ma is akadnak közöttük olyanok, akik számunkra érthetetlen vagy nagyon is jól érthető módon tagadják az ősi voltát, illetve kicsinyíteni szeretnék a teremtő erejéből és megújulási képességéből fakadó értékét. Éppen ezért kénytelenek vagyunk leszögezni, hogy idegen ajkú szakemberek egybecsengő véleménye szerint egyedi tulajdonságainak és jellegzetességeinek köszönhetően a magyar nyelv jelentősége messze túlmutat a beszélői létszámánál, bár ezzel sem állunk rosszul. A „merjünk kicsik lenni” önpusztító magatartást belénk sulykolni akarók állításaival szemben ugyanis a magyart még mindig 13-14,5 millió ember beszéli, így világviszonylatban az 57-60. helyet foglaljuk el a létszám szerinti rangsorolásban, tehát kifejezetten nagy nyelvnek számít. A 800 ezer és 1 millió 65 ezer közé tehető szókészletével pedig a leggazdagabb közé tartozik.

Bőven van tehát, amiből merítenünk, ha ki akarjuk fejezni magunkat, nem szorulunk idegen szavak használatára. Csupán a rossz beidegződés, a divatnak becézett majmolásnak való megfelelni akarás vagy az elszakított nemzetrészek kétnyelvűsége miatt következhet ez be. Tegyünk azért, hogy egyre kevésbé forduljon elő, hiszen a nekünk sok elismerést hozó alkotókészségünket is édes anyanyelvünknek köszönhetjük!

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások