Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Dumapartik a Duna-parton

Embert beszédjéről – állítja a közmondás. Hosszú távon talán igen, mert lehetőségünk van összehasonlítani a szavait tetteivel. Rövidtávon viszont gyakran tapasztaljuk az édesszájú donhuánok, münchhausenek, háryjánosok diadalát.

Jaj, a gyenge beszédűnek! Volt egy tanítványom, szép értelmes leányka. Az év közepén érkezett, az előző iskolában bukásra állt. Amikor a táblához hívtam, elvörösödött, szinte értelmetlenül habogott, majdnem elájult; gyorsan helyreküldtem. Szünetben aztán bevallotta, hogy az elemi osztályokban a tanító néni nem egyszer nyilvánosan megszégyenítette, kialakult benne egy rettenetes fóbia, félt mások előtt beszélni. Ezután leírattam vele a feleleteket, meglepően ügyesen teljesített.

Az evangéliumokban József, Jézus nevelőapja egyetlen szót sem szól, mégis ő a megtestesült gondoskodó szeretet. Pilátus, Heródes bezzeg locsognak. Egy kínai mondás szerint, aki öt perc alatt mondja el azt, amit egy perc alatt el lehetne mondani, az bármi más gazemberségre is képes!

Hihetetlenül nagy áldás lehet újraolvasni gyerekkorunk könyveit. Íme, mit találtam Fodor Sándor örökzöld Csipikéjében: „Mert nekem sohasem az a fontos, hogy mi van, hanem, hogy te milyennek mondod.” A butuska, falánk, lustácska vakond, Kukucsi vallomásán elgondolkoztam, hogy mennyire aktuális. Kukucsi – az emberiség nagy része – igénye az elementáris szükségleteinek kielégítésére szorítkozik, nem sokat törődik a „nagy” dolgokkal, azért vannak az okosok, mint a regényben Csipike, hogy tudjanak mindent, majd azok elmondják, mi a helyzet, és mit kell tenni. Ha a fehéret feketének mondják, azt is elhiszi, mert hát csak jobban tudja, csak jobban lát, mint mi az apró vakondszemünkkel. És a jó dumájúak ki is használják a helyzetet.

Tizenegy évvel ezelőtt Gyurcsány az Orbánnal folytatott tévévitájában antológiába illő, egyetemen tanítandó megfogalmazásokkal, sziporkázó replikáival kiütéses győzelmet aratott, meg is szavazták. Aztán rövidesen sokmilliárdos kölcsönnel kellett szegény Magyarországot megmenteni az államcsődtől. Csurka István interjúiban szánalmasan dadogott, félmondatokban beszélt, öt gondolatot hagyott befejezetlenül, alig lehetett kihámozni, mit akar mondani. És ma a legádázabb ellenfelei is láthatják szavai beteljesülését.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük