Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Dragnea a világ ellen

Most, hogy a központi román sajtóban felröppentek a híresztelések, miszerint újból esedékes egy kormányátalakítás, rögtön meg is jelentek azok a spekulációk, okoskodások, melyek próbálják kitalálni, hogy ez az átszervezés miként érinti majd a szociáldemokrata vezér, Dragnea pártbéli pozícióját, és a kormányzásra kifejtett befolyását.

Az kétségtelen, hogy a miniszteri pozíciókat érintő személyi változások hatással vannak a szociáldemokrata körökben fennálló hatalmi egyensúlyra. Ez azt jelenti, hogy a presztízsért és befolyásért zajló harcok zérus összegű játszmák, és ha valaki veszít, az egyben azt is jelenti, hogy más eközben éppen nyereséget könyvelhet el. A kérdés tehát, ami az elemzőket foglalkoztatja, a következőképpen hangzik: hogyan érinti a Dragnea–Tudose-féle dualizmus erőviszonyait egy kormányátalakítás? Kinek az akarata fog érvényesülni: Dragnea pártelnöké, vagy esetleg egy vele szembehelyezkedő Tudose miniszterelnöké?

Azt el kell ismerni, hogy a szociáldemokraták által kifejtett kétfejű kormányzati hatalomgyakorlás meglehetősen szokatlan a román parlamentáris demokrácia történetében, és nem más, mint a szükség szülte. Amolyan kényszermegoldás, amibe tavaly már belebukott egy miniszterelnök, így az előzmények ismeretében elképzelhető, sőt valószínű egy hasonló forgatókönyv kialakulása a közeljövőben. Ezt erősítik azok az elégedetlenkedő hangok is a szociáldemokrata párt kebléből, amelyek a kabinet körüli zűrzavaros helyzetben hirtelen a pártelnök fejét követelik.

Dragnea azonban ez idáig minden alkalommal sikeresen verte vissza az ellene indított támadásokat. Amiből volt bőven, a pártja által vezetett koalíciós kormány politikai válságot politikai válságra halmoz. Ez a válságállapot azonban nem idegen a román politikai kultúrától, a szokatlan inkább az a lojalitás, amivel felsorakozik a szociáldemokrata választmány a korrupciós ügyek által kompromittált pártelnök mögé.

Dragnea „egyedül a világ ellen” stratégiája idáig sikerrel vette az eléje görgetett akadályokat, de előbb vagy utóbb – talán az igazságügyi reform befejeztével – el fog fogyni körü­lötte a levegő. Valószínűleg az egész romániai baloldal megkönnyebbülésére.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük