Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Derűs magyar jövőkép

Megszokottá kezd válni – de sosem unottá! – az, hogy a magyar utánpótláskorú csapatok kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a rangos nemzetközi tornákon, világversenyeken. Az elmúlt hét sem volt kivétel.

Az U19-es magyar lány kosárlabda-válogatott két héttel ezelőtt bronzérmes lett a debreceni világbajnokságon, statisztikailag ez minden idők legjobb magyar eredménye az utánpótlás korosztályban. Vasárnap a 3×3-as (félpályás, egypalánkos) U18-as világbajnokságon, szintén Debrecenben bronzérmes lett a magyar nemzeti leánycsapat. Mindkét esetben túlteljesítették a papírforma alapján megfogalmazott elvárásokat, ami egyik esetben sem szólt dobogós helyezésről! A lányok a pályán rácáfoltak a visszafogott tippekre.

Az U17-es magyar lány vízilabda-válogatott vasárnap bronzérmes lett a horvátországi Európa-bajnokságon, és hasonlóképpen az 1–3. helyek valamelyikére várják az U20-as férfi válogatottat is, amely ezekben a napokban részt vesz a prágai világbajnokságon.

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) az elmúlt héten hozta nyilvánosságra a tagországok utánpótlás-rangsorát, az idén jegyzett eredmények alapján. Az összesített listát Magyarország és Németország vezeti 208–208 ponttal, de az előny a magyaroké, mert két aranyérmük van az U17-es és U19-es leány Európa-bajnokságokon, míg a németek a fiúcsapattal nyerték az U19-es Eb-t, az U17-es lány csapatuk ezüstérmes lett, éppen a magyarokkal szemben veszített a döntőben, akárcsak korábban a csoportmérkőzéseken. A 10-es rangsor: 1–2. Magyarország és Németország 208–208 pont, 3. Horvátország 196 pont, 4. Dánia 192 pont, 5. Oroszország 178 pont, 6. Svédország 160 pont, 7. Franciaország 156 pont, 8. Románia 150 pont, 9, Norvégia 148 pont, 10. Spanyolország 130 pont.

Az efféle évi rangsorok értékét sokan vitatják, megtévesztőnek mondják. Azzal érvelnek, hogy több élvonalbeli országban az igazi csapatjátékra való képzés 20–21 éves életkorban kezdődik, addig az egyéni képzésen a hangsúly, így azoknak az országoknak a válogatottjai halványabbak a korosztályos Eb-ken, vb-ken. Tudni kell azonban, hogy a Cristina Neagu és a Görbicz Anita nemzedéke csapatként is kiemelkedő volt az utánpótlás korosztályban, a felnőtt szinten sokáig mindent megnyerő Norvégia pedig valamikor úgy uralta az U15–U20-as korosztályt, ahogyan most a magyar lányok. Az utánpótlás-aranyak értéke tehát előbb-utóbb felnőtt szinten is megmutatkozik, ez szinte törvényszerű folyamat a sportban.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások