Felhívás!

Derűs kártérítés

Annyira elrugaszkodott ez a mostani világ szerkezetileg az előzőtől, hogy azt már tanítani is kellene. Mármint a fogalmakat, részeket, filozófiai és közéleti kategóriákat. Zsolt úr otthon érzi magát mindig, tehát nem érzi kötelességének mindent megmagyarázni. Ha ki nem ért valamit, folyamodjék, ez az álláspontja.

– Nem hiszem el, ha valaki állítja is, hogy a mostani fiatalok mindenike meg tudja különböztetni a nyári konyha, sőt az egykori sütő fogalmát a filagóriától. Nálam demokrácia van. Egyszer a filagóriában élünk nyári konyhai életet, máskor fordítva.

Vitára nem is került sor. Passz. Zsolt úr egész lassan emelkedett föl a székről, mikor látta bejönni a két férfit. Hamar kiderült, hogy ismerős a jogász, a másik nem. Kelemen jogász kezdte a tájékoztatót, aztán beszédbe bonyolódott a sakkozókkal is a parti omoltával.

Zsolt mint házigazda, felelőssége teljes hangsúlyozásával szokta mellőzni ezt a szerepét.

– Ha én házigazda vagyok, nincs egy szabad percem. A szabadság állapotát az határozza meg itt, nálunk, hogy mindenki azt csinál, amit akar. Mihelyt egyik vagy másik barátom percig is béklyózva érzi magát itt, az ősi csűr meg a székelykapu között, már nem szabad sem ő, sem én, sem itt ez a duhaj, pápaválasztóra össze-vissza járó fúvótlan együttes. Mondja, jogászok gyöngye, minek köszönhetjük rendkívüli látogatását, úgy mellékesen?

– Nem sajnálkozom, hogy megzavartam az urakat, azzal még tetézném potenciális bűnöm. Úgy sejtem alkalmi találkozásaimból, hogy itt kérhetek meghallgatást én, a jogász is… Szóval sem a sakkot nem zavarom…

– Sem a vizet – teszi hozzá Zsoci, alias Zsolt úr, kérdőn tekintve Kelemen úrra, miközben a félig töltött boros pohárral fordul feléje.

– Köszönöm, igen, fele-fele. Éltesse az Úr a maga teremtette világot. Itt van az ügyfelem a maga ügyével. Minden tiszteletdíj nélkül fogadtam, mert szerette volna és szeretné, ha meghallgatnák az urak. Csűrben vagy nyári konyhában.

A vendégre nézett kérdőn, az udvarra is. Világos volt a megegyezés annak a tekintetéből. Jól öltözött, hetven körüli ember, egy kicsit zavart, de magabiztos.

– Hadd teregessük ki hát a gondját! Gyermekkorát aprólékosan föltárta nekem, azt én most nem teszem. Tény, készített remek érzékkel fakorcsolyákat, mert másra nem tellett, kicsi szekeret, sikerült, anyja abban vitte a ruhákat a patakra tisztálni, igen furulyát is, szóval átlagosnál job érzéke volt a fúrás-faragáshoz. Innen kerekedik szerintem a magasabb technikai érzék.

Zsolt úr és egyik sakkvilágbajnok-jelölt vendége, meg Lajos, a másik világlátó, szóval a társaság szokatlanul figyelt, s nem is megjátszva magát.

– Érettségire nem jutott, mert apját hazaárulás miatt bezárták, pénzkeresetre kellett a siheder fiú. Apja korán meghalt, de már szabadon. Ügyfelem most hetvennégy éves. Tanácskérés forog fenn, ezt tárom önök elé. Kártérítést kérne most, mivel nem lehetett mérnök a politikai viszonyok miatt; mert apja meghalt a börtönviszonyok miatt. Ügyfelem számítása szerint egy mostani átlagos fizetésű mérnök negyvenévi jövedelmét kéri kárpótlásként az államtól.

A csűr maga nyilatkozott először, elengedte magát, félméternyire megnyílott. A kis társaság dermedten maradt, szokatlan volt a délutánban ennek az ötletnek a hangulata. A jogász sem volt könnyed, inkább kíváncsian tekintett körül a szép nagy udvarban. Semmi se moccant, a macska a háztetőn nyugodt és gondtalan. A környezet is figyelmes volt inkább, nem zajos. Akkor emelkedett föl Zsolt úr óvatosan, nesztelen, mintha ugrásra készülne, fordult az ügyfélhez, igen a jogászhoz, aztán vissza. A hallgatóság ugyanilyen óvatosan dőlt hátra, ki miben ült, és hallgatták a házigazdát.

– Kedves barátunk. Köszönöm bizalmát, igazán kedves, szellemes ember. Szólok feleségemnek, lépjen ide pár percre. Szeretném, ha megismerné a fiamat is, aki színész. Leülök most, de először emelem poharam a magam magasságába s mindnyájunk egészségére.

Azzal leült. A dermedt csendet mintha egy rendező utasítására, hatalmas kacagás oldotta életesre, mindenki nevetett erre, arra, beszélt egyszerre mindenki mindenkihez, leginkább a jogászhoz, aki előtárta a vendég sorsát és óhaját. Az udvarban az átlagéletkor pillanatnyilag 79 év volt. Ilyen derűs kártérítést még egy börtönőr kutyája se hallott.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.