Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Csodára várva

Románia úgy vergődik, mint a viharos tengeren egy kis csónak, elsüllyedés előtt. Ez az ország gyakorlatilag nincs kormányozva… Az államelnök, a (volt) miniszterelnök és miniszterei csak improvizálnak, kapkodnak, azt sem tudják, mit kellene tenniük. A kormány utasításokat ad, határozatokat jelentet meg, és a legfontosabb feladata azt, hogy büntetésekből, a csillagos eget súroló adókból próbálják vízszint fölött tartani az országot. Senki nem próbál tenni annak érdekében, hogy a termelésre, az anyagi javak készítésére szakosodott cégek ne zárják be sorra kapuikat. Emberek százai maradnak munkahely nélkül.

A romániai politikusok buta vívódásai nem vezetnek semerre. Fontosabb nekik a hatalmi harc, de azért esténként, a televíziók kulisszái mögött, mindent elfeledve kezet fognak, és amint lehetőségük van rá, blamálni kezdik Orbán Viktor politikáját, Magyarországot, és alkalomadtán rúgnak egyet belénk, a székelyekbe is. Sajnos, sehol senki nem szól egy szót sem a letartóztatott, börtönben tartott két honfitársunkról, akiket a SRI „székely terroristaként” bélyegzett meg. Vajon azoknak, akik ezen ferde igazságtalanság tudatával élnek, vajon milyen a lelkiismeretük, különösen így, ünnepek előtt, adventben? Nekik vannak-e gyerekeik? Gondoltak-e arra, hogy Beke Istvánnak kettő is van, és a Szőcs Zoltáné is cseperedik? És mindnek nagyon hiányzik az apukája…

2018. július 4-én immáron jogerősen, fejenként öt év letöltendő börtönre ítélték a „székely terroristaper” néven elhíresült ügy kézdivásárhelyi vádlottjait. Mindketten ártatlanok. Adventben az ők családjaik igazságtételre várnak. Vagyis egy csodára…

 

Orbán Barra Gábor, Sepsiszentgyörgy

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. december 9., 18:58
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Azért kellet Öket be kaszlizni, hogy mi kussoljun és mi kussolunk is becsületesen.Dicsekedünk a Vitézi Rendel meg mi egymás ,de arra nincs gatyánk, hogy ki áljunk melletük, meg egyéb igazságainkért ,jogainkért.