Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Csend volt a faluban…

Minden esztendőben ismétlődő nótaszó veri fel éjfélkor szülőfalum kíváncsi lakóit. Csend van a faluban – száll ez az ének, s mindenkihez szól, hadd tudják meg a mélyen alvók is, hogy indul a locsoló legénysereg húsvét másodnapján…

Csend, nagy csend lett a faluban 1954. július 4-én délután: akkori gyermeki szemmel azt láttam, hogy az egész falu sír, együtt zokog a rádió sportriporterével. Kikapott a magyar válogatott. Mi, fiúk és lányok a Küküllő-híd mellett gyülekeztünk, szidtuk a bírót, s fülünkben visszhangzottak Szepesi György szavai. Mintha olyasmit mondott volna, hogy mindez nem igazságos, s hogy lesz még feltámadás. Azóta sok-sok esztendő eltelt, s ma már tudjuk, fellángolás ugyan volt a magyar futballban, de a feltámadás még várat magára.

Éjszaka halt meg, 96 évesen, bizonyára nagy csendben. Az utolsó Nagy abból a tizenkettőből, akik a világot térdre kényszerítették, de ugyanakkor meg is örvendeztették olyan zseniális örömfutballal, amilyet azóta sem tudott talán egyetlen válogatott sem felmutatni. S hogy mi is közvetlenül részesei voltunk ennek az örömnek, elsősorban éppen neki, Szepesi Györgynek köszönhetjük, aki magával ragadó beszédstílusával, elkötelezett szónokokat megszégyenítő tiszta magyar nyelven varázsolta elénk a futballpálya lihegését, a tíz-, sőt százezres közönség mámorát. A falunkban akkor öt rádiónál nem volt több, és a büszke tulajdonosok udvara zsongott, a mezőről a végső győzelem reményében hazasiető emberek között senki nem volt, aki ne hitt volna a magyar csapat diadalában. Szepesi György hangja nem csupán biztató volt, de áradt belőle a szeretet, a tisztelet, s ezt érezte át akkor mindenki, aki benyomulhatott valamelyik rádiós udvarára.

A vereség ellenére senki nem távolodott el Szepesitől. Még évtizedekig, legalábbis a televízió térhódításáig gyönyörködtünk sportközvetítéseiben, s tudtuk róla, hogy emberként is, közemberként példaként állhatott honfitársai elé. Még akkor is, amikor a történelem egyik sötét pillanatában maga is megingott. Rajongói soha nem feledték, hogy az Aranycsapat tizenkettedik tagja volt, még akkor is, ha a felállításban nem szerepelt a neve. Most, elhunyta után, az égi csapatban bizonyára megtalálja az Őt méltán megillető helyet. (1922. február 5-én született a budapesti Angyalföldön, meghalt 2018. július 24-ről 25-re virradó éjszaka.)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük