Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Csak akkor fáj, ha beléd mar

Ülsz az ebédlőasztal mellett, habzsolod be a levest. Nemrég értél haza munkából, semmi mást nem akarsz, mint pihenni. Eleged van a hírekből, a pletykákból. Nem akarsz semmit sem megosztani, sem hallani, csak megenni a levest, majd tenni-venni otthon, mintha minden rendben lenne. Aztán kapsz egy üzenetet: meghalt. Lenyeled a szádban forgó kenyérdarabot, koccan a kanál a tányéron, mindkét kezeddel fogod a telefonod. Fogalmad sincs, mit kellene visszaírni, vagy mire kellene gondolni.

Az agyad hamar elkezd pörögni. Szeretted, ez az első, ami eszedbe jut. Amióta nagypapád elhagyott, benne láttad és kerested őt. Sajdul a szív, kicsorog egy könnycsepp. Hiányozni fog, élnie kellett volna még! Idős volt már, betegségekkel küzdött, de mégis. Ha nem lenne a koronavírus, nem kapta volna el, biztosan élne még. Minden probléma ellenére jó állapotnak örvendett, amikor utoljára láttad. Hallottad, mennyit dolgozott a ház körül. Most meg hirtelen, néhány nap lélegeztető-géppel tartott élet után elment.

Aztán nem tudsz nem gondolni arra, hogy mi van, ha. Mi van, ha te voltál az, aki nem mosott kezet üzletből hazatérve. Ha te válogattad a paradicsomokat egy tünetmentes fertőzött után. Ha te voltál, aki a maszkot az állán hordtad, pont abban a pillanatban, amikor nem kellett volna. Ha te járkáltál túl sokat az elmúlt időszakban, az egész megyében. Figyelmetlenül, meggondolatlanul. Mi van, ha te vitted haza, ha te adtad át valakinek, aztán kézfogások, puszik sokasága után odaért…

Egészen eddig gond nélkül, álmosan olvastad fel minden reggel az adatokat. Ennyi van, ennyi meggyógyult, annyi elhalálozott. Adatok, semmi több. Tőled távol eső számok, nem is foglalkozol velük, csak mondod. Egészen eddig. Abból a számból egy a te szeretted. Nem tudsz már hideg, hitetlen lázadó lenni többé. Az adatok emberi életek vagy halálok. Valakik, akiket féltenek, akikért sírnak. Az adat lehetsz te is, lehet valaki közelebbi. Minden addig idegen, addig hülyeség, amíg rajtad sebet nem hagy. Nem tudsz már semmitmondón mosolyogni, amikor valaki tagadja a helyzetet. Nem tudod félvállról venni, hogy a betegek órákig a folyóson ülnek. Mert ült ő is, szenvedve 11 órát, majd napokat gépen. Most meg már nincs.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. szeptember 12., 23:40
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Már nincs amit hozza szóljak! Be van dobva a gyeplő a lovak közé.Már nincs megállás sajnos —mikor volt az a kemény megszoritás akkor nem szabadott volna engedjen a kormány,Rengeteg ember jött ,ment haza vissza külföldről.Össze visszaság van ,Egyesknek mindent lehet mások szenvednek,Miért engedte meg ,hogy a tengeren ne legyen kemény szigor?Mert dőlt a pénz,sajnálta a hoteltulajdonosokat ,én megértem ,hogy sokan munka nélkül maradtak de oldotta volna meg másképpen.Most itt a sok beteg,már nem is tudjuk ki az ki nem kitől tartózkodjunk ?aki most jött külföldről vagy a tengerről–minden esetre minden haláleset száradjon a lelkükön.Remélem a gyerekekkel kiméletesebbek lesznek