Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Büszkék lehetünk!

Cey-Bert Róbert Gyula magyarországi forradalmár, szabadságharcos, közgazdász és író ez év szeptemberében ismét Erdélybe látogatott. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban megtartott előadásán pedig újból rávilágított a minket folyamatosan érő negatív hatásokra. Közülük múltunk elferdítését tartotta a legsúlyosabbnak, mert ez véleménye szerint a jelenünket és jövőnket egyaránt veszélyezteti. A meghamisított magyar történelem több mint 150 éve tartó belénk sulykolása által ugyanis nemcsak a tudatunkat, hanem a lelkünket is megfertőzték. Kishitű, reményvesztett, önpusztító nemzetté tettek minket.

De ez is volt a cél! Hiszen a mélyről fakadó istenhitünk által meghatározott magatartásunk, egyenes gerincünk és igazságszeretetünk útjában állt a népek leigázására, valamint kiszipolyozására törekvőknek. A fegyverek erejével azonban képtelenek voltak erőt venni rajtunk, ezért hát a rágalmakon és cselszövéseken túlmenően történelmünk átírásához folyamodtak.

Nyilván nem véletlenül, hanem azért, mert rájöttek, hogy egy erős nemzettudattal rendelkező népet nem lehet legyőzni és szolgává tenni. Erős nemzettudat viszont „csak világos és nemzeti szellemű történelemszemléletre épülhet” – amint ezt a szerző tömören meg is fogalmazta. Éppen ezért a tényeken nyugvó magyar történelem tanításának mielőbb az oktatás részévé kell válnia. Annál is inkább, hogy nincs miért szégyenkeznünk és lehajtanunk a fejünket. Büszkék lehetünk viszont, hogy létezésünk hosszú évezredei alatt szabadságszeretetünkkel, áldozatvállalásunkkal, a tudomány, kultúra, valamint sport terén elért kimagasló eredményeinkkel nagymértékben és meghatározó módon járultunk hozzá a világ fejlődéséhez.

Cey-Bert Róbert Gyula szellemi nagysága abban rejlik tehát, hogy regényei megírásával valós történelmünknek a nemzeti köztudatba való bevitelén fáradozik. Elvitathatatlan érdeme ugyanakkor, hogy mindezt tudományos alapossággal elvégzett kutatásai eredményeire támaszkodva, ízes és közérthető nyelvezeten, valamint az olvasót szórakoztatva teszi.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük