Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bunyóznak a miniszteri székért

Kilenc hónappal ezelőtt, amikor Klaus Iohannis összenyüstölte a kormánykoalíciót, lényegében öt különféle pártból állott, és már akkor tudni lehetett, hogy nem tart ki az esztendő végéig, a pártok érezhetően más és más érdekeket követtek. Emellett egyik párt sem nyerte el a polgárok voksának többségét, sőt, ahogy telt-múlt az idő, kevesebben és kevesebben álltak a koalíciós politika mellé, mert mindenben magukra hagyták az embereket, leszegényítették őket, politikai magyarázók szerint a fékezhetetlenebb, ellenőrizhetetlenebb fajtáját alkalmazzák a vadliberalizmusnak.

Szerintük, ha a liberálisokba, de a többi, kormányban már megfordult vagy ma is ott lévő politikusba kis emberség és jóérzés szorult volna, akkor megtárgyalják a polgárokkal, hogy miként engedik el az árakat. Úgy, amiként Franciaországban vagy Spanyolországban odafigyelnek az életminőségre is. Nálunk nemhogy az átlagbérre, a nyugdíjakra se figyelnek oda, pedig törvény volt erre, hogy ezeket legalább annyival, amennyivel értéktelenedik a lej, növelik. Ha ez meg nem történik, akkor a köznép nem bírja majd a terhet, és valószínűleg az utcára vonul tiltakozni.

Persze a liberális párt és Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) között az összetűzés oka az, hogy mindkettő magának akarja az igazságügyi miniszteri állást. Tudják, hogy működik a korrupcióellenes ügyészség, és mivel lényegében a szocialisták nyomdokába léptek, ugyanazokat a törvénysértéseket vitték véghez, félnek, hogy rácsok mögé kerülhetnek. Sőt, amint hallottuk, Iohannis szeretné kinevezni a főügyészeket, ezért tette oda Cîțut, hogy váltsa le az USR-minisztereket. Így kezdődött a politikai harc, és jutott el egészen a bizalmatlansági indítványig. Megbuktatják-e Florin Cîțut vagy nem, még nem tudni, de annyi bizonyos, a nép szeretné, ha menesztenék. Ha nem, akkor jön a tüntetés. Még akkor is, ha a fiatal biztonságiak Cîțut és Iohannist támogatják.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük