Budapest: eufória

Minden város új élményeket és tapasztalásokat hoz. Ahogy állsz az átjárónál, a lámpa piros, figyeled az embereket, és gondolkodsz, vajon mi járhat a fejükben. A következő pillanatban már egy kávézóban ülsz; pisztáciásat kértél, hiszen még nem kóstoltad soha, és mert Zsuzsi barátnődnek az a kedvence, és ilyenkor legalább rá gondolsz.

Rá pár órára már egy lakásban ücsörögsz, csendben öltözöl, az ablak nyitva. A nap sugarai melegséget árasztanak, hallod az autók zaját, a lehetőségek az ajtón kopogtatnak, és csak kattogsz. A szobában még mindig érzed a város ízét a szádban, a levegőt illat tölti be: semmi nem változott, mindig ugyanez volt az érzés, ami eddig is hatalmába tartott.

Sokat jártam ide, de a dolgok rendje szerint az idő múlásával egy város is alakul, arculata változik. Miközben arra vágyunk, hogy emlékeinket hajtva újra és újra oda érkezzünk meg, ahol már megfordultunk, hibát követünk el, hiszen ahogy kiszállunk a kocsiból, vagy leszállunk a pályaudvaron, az egész megváltozik. Számomra legalábbis sok minden változott. Imádom ezt a várost, imádok benne minden egyes pillanatot, élményt, embert. Imádom a sokszínűségét, hogy minden nap meglep valami újdonsággal. Imádom, hogy elemezhetem, hogy ülhetek egy padon a Kálvin téren – mert az a kedvencem –, és figyelhetem, ahogy pörög a város. Ilyenkor mindig elgondolkodom, miért nem itt élek.

És azt mondják, bármikor új életet lehet kezdeni egy új városban. Budapest számomra maga az eufória, és ami az életre tanít. Az életről csak úgy tanulhatunk, ha élünk, és én megtanultam, hogy minden pillantat az én pillanatom. Lehetnek néha zavarosak, máskor meg gyönyörűek, ijesztőek vagy furcsák, de mind az enyémek. Dédelgetem őket. Élni nem egyszerű, de ha le tudod küzdeni a félelmeid, és nem törődsz mások elvárásaival, a jutalom: az életed.

Szóval csak ezekért a tapasztalásokért is fontos néha elmenni, ha pár órára is egy idegen városba, hogy lásd és érezd, hol is szeretnél lenni, vagy hol a helyed. Egyáltalán van-e helyed?