Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bandi Szabolcs kipakol

Bandi Szabolcs kipakol Vélemény

Bandi Szabolcs, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezetének egykori tagja újra a nyilvánossághoz fordul. Mint a szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében írja, miután az ún. Beke-perben történt kihallgatásán „nem mondhatta”, hogy csak vicceltek a „pizzával”, ezért többen megfenyegették. A saját és családja biztonságért aggódva döntött úgy, leírja, mi történt. Levelét annak reményében közöljük, hogy ezzel talán árnyaltabbá tudjuk tenni a most is folyamatban lévő ügy hátterét, előrebocsátva, hogy a szerkesztőségnek nem áll módjában leellenőrizni a benne foglaltak igazságtartalmát.

 

2015 októbert írunk, amikor a HVIM egy kisebb csoportja gyűlést tartott. Ezt a csoportot neveztük frontnak, amiről a tagság többi része keveset tudott. A csoport öt tagja már ismert az újságokból. Sz. Z. Franciaországba való utazása előtt tartottunk egy gyűlést, ahol megbeszéltük a történteket és az év további programjait. A gyűlés helye soha nem volt előre megbeszélve, de a központban, amikor találkoztunk, B. I. a hideg időre hivatkozva azt mondta, menjünk be hozzá az irodába. Itt megjegyezném, hogy az ilyen beszélgetések máskor nyílt mezőn, erdőben vagy más elszigetelt, előre meg nem beszélt helyen történtek. Amikor más helyszíneken beszéltünk, azokról senki soha nem tudott, és baj sem lett belőle. A gyűlés elején még volt két személy, akik részt vettek.

A beszélgetés a megszokott módon zajlott, több témáról szó volt, mint a gyerekkarácsony megszervezése, véradás, adománygyűjtés, és a helyi városi tanácsülésről is beszéltünk, amin a HVIM tagjai is részt vettek. Ugyanis szóba került a Wass Albert utca elnevezése. Itt jött a hirtelen témaváltás, amikor Sz. Z. szólt, hogy közeledik elseje, és valamit kellene csinálni. Mondta, van megmaradva pár db petárdája, és kezdjünk valamit vele. A továbbiakban pedig részletesen átbeszéltük, mit és hogyan lehetne csinálni. Abban maradtunk, hogy nem beszélünk erről, de ha mégis, akkor pizzás doboznak nevezzük. Köztudott dolog, hogy a HVIM-et nagyon figyelték, a tagság is tudta, bárhová is mentünk, vagy bármit szerveztünk, mindenhová követtek és figyeltek a rendőrök, ezekről fényképeket és videókat is készítettünk. A HVIM nem egy gyenge szervezet, ezért sokan felfigyeltek rá a megalakulásától kezdve, ez köztudott.

Decemberben egy tüntetés után beültünk a Liget kávézóba, ahol Sz. Cs. Félrehívott, és mondta, Sz. Z. ügyvédje kezdeményezésére közelebbről Bukarestbe leszek hívatva kihallgatásra, de ne aggódjak, mert az ügyvédjük is ott lesz, és csak azt kell mondanom, amit és ahogyan megbeszéltünk. Így aki azt hiszi, hogy én akartam menni, téved, mert előre meg volt tervezve.

Amikor megérkeztem Bukarestbe, egy órát vártam a megígért ügyvédre, aki nem jelent meg, de még telefonon sem hívott senki. Ezt tanúsíthatja egy vármegyés tag, V. Zs., aki elkísért Bukarestbe (gondoltam arra az esetre is, ha engem bent tartanak, az autót legyen, aki hazahozza). Akik előre ítélkeznek, nem tudják, mit jelent egy kihallgatás a DIICOT központjában ügyvéd nélkül, egy ügyész és fegyveres nyomozó jelenlétében, akik nagyon egyszerűen ott tarthatnak. Ha így tudom, itthonról ügyvéddel mentem volna.

Előre a kérdésekre úgy válaszoltam, ahogyan megbeszéltük, de többször is figyelmeztettek, hogy ha nem az igazat mondom, az bűncselekménynek minősül, és súlyos következményekkel jár. Aztán hoztak egy laptopot, amiről elkezdték lejátszani gyűlés hanganyagát, és papíron kinyomtatva le volt fordítva román nyelvre (itt megjegyeztem, hogy a fordításban nem érzékelhető a beszélgetés hangulata és a kacagás). Amikor végetért, újra feltették a kérdéseket, és ekkor azt mondtam, amit fennebb is leírtam. Még az ügy elején voltunk, és sajnos nagyon komoly dolgokkal vádolták őket. A teljes kihallgatásról videofelvétel készült, ugyanis egy állványon velem szemben volt a kamera. A tárgyaláson is ugyanazt mondtam, amit a kihallgatáson, és nem ellenük vallottam, hanem csak nem hazudtam az előre megbeszélteket.

Mondhattam volna azt is, hogy az egész egy vicc volt, és csak eljátszadoztunk a gondolattal, de akkor hogyan tudnám azt megmagyarázni, amikor Franciaországból Sz. Z. felhívott Skype-on, hogy csináltunk-e valamit, és hogy mi van a pizzával? Másnap, amikor bementem B. I. irodájába, kérdeztem róla, és azt mondta, nem foglalkozik. Ennél többet erről nem beszéltünk.

Ez a mi butaságunk és hibánk volt, hogy ide kerültünk, mert 2015 tavaszán figyelmeztetve voltunk egy sepsiszentgyörgyi vármegyés által, hogy vigyázzunk, mit csinálunk, mert nagyon figyelve van a szervezet, és a DIICOT egy nagy „dobásra” készül, de akkor ezen egyesek csak jót nevettek, mondván, nem vagyunk mi bűnözők.

Ezt csak azért írtam le, mert az utóbbi időben rengeteg fenyegetést kaptam, amik között komolyak is vannak. Mindez csak azért, mert az igazat mertem mondani, és ezért gyanúsítottak meg olyan dolgokkal, amik nem igazak. Az, hogy a katonaságnál dolgozom, semmi köze az egészhez, mert többségben magyarok vagyunk ott, és mielőtt vármegyés lettem volna, már ott dolgoztam. Ezt mindenki tudta, nem volt titok.

Ha bármi történne velem vagy családommal, legyen a történet leírva, ahogy volt.

Bandi Szabolcs, Kézdivásárhely

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
    • User
      Dátum: 2017. március 9., 18:49
      ÉRTÉKELÉS: -2

      Mi kozotok volt Beke ,Hosszuko Surub Csabival eggyutt a foteri fizeteses parkolashoz? Most nezz ki az ablakon,tetszik amit latsz? Nem lehet egy helyet talalni ..1 lejet a szekely siman meghuzna az anyukajat,megvan a bizonyitek ra.

      • User
        Dátum: 2017. március 9., 19:49
        ÉRTÉKELÉS: -2

        Mi a bajod, talán Te is elestél egy kis csúszópénztől amit a City Parking „adományozott” bizonyos személyeknek, hogy a város lakóitól szedjék a sarcot, amiben semmi jövedelme nem volt a városnak!?

        • User
          Dátum: 2017. március 9., 20:46
          ÉRTÉKELÉS: 1

          Engem nem erdekel a koszos varos jovedelme,en szeretnek civilizaltan PENZERT parkolni ..nem ugy mint ti sok potya leso csoves,akik 20 lejre tankoltok:))

          • User
            Dátum: 2017. március 12., 20:17
            ÉRTÉKELÉS: 1

            Mi köze a te parkolásodnak a Beke-ügyhöz? Aztán jusson eszedbe – ha már a parkolásnál-tankolásnál tartunk: eljöhet az a nagy, szép idő, amikor húsz lejed sem lesz benzinre, nemhogy parkolásra. Az neked már a vég! 😀

  • User
    Dátum: 2017. március 9., 8:28
    ÉRTÉKELÉS: 23

    Draga Szabolcs .Mi lett volna ha Franciaorszagban,a Masodok Vilaghaboru idelyen a Francia Ellenallas egyik tagja ilyen nyilatkozattal vedekezett volna,hogy muszaly volt az „igazat” mondania mert kenyszeritettek ra.Tudod mi lett volna?!A tarsai arulonak neveztek volna.Es jogosan!Mert aki valamire eskut tett le,azt az esku hallgatasra kotelezi.Ez meg a maffiaban es a szabadkomuveseknel is igy van.Aki megszegi az eskut az arulo.Csak a varmegyeseket nem ertem,hogy hogyan vehettek fol a korukben egy olyant aki mar letett egy eskut.Igen.Mert Szabolcs a roman katonasagnal is letett egy eskut.

  • User
    Dátum: 2017. március 9., 9:26
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Kommentemmel arra akartam felhivni az olvasok figyelmet,hogy vannak olyanok akik ket fele tesznek eskut.Mindket felhez nem lehet hu valaki,fokeppen nem egymasnak ket ellentmondo felnek{lasd,roman katonasag-Hatvannegy Varmegye}.Bigamiaban nem lehet elni!Es ez ervenyes azokra a politikusainkra is akik husegi eskut tesznek orszaguknak{a parlamentben,a szenatusban,a miniszteriumban} es utana husegi eskut tesznek a szabadkomuves paholyokban.Az egyik hazai erdek,a masik az ellentete,kulfoldi erdek.Az ilyenek veszelyes kalandorok .Sot hazaarulok!

  • User
    Dátum: 2017. március 9., 9:15
    ÉRTÉKELÉS: -21

    Agyhalottak, nem Bandi tett majdnem tonkre egy csaladot, nem Bandi vitte el oket, hanem a DIIICOT es azert vitte el oket es tartotta bent, mert epp zavargast akartak kelteni december 1-en. Inas kutjak eloszor gondolkodjatok s utana szovegljetek.

  • User
    Dátum: 2017. március 9., 9:11
    ÉRTÉKELÉS: 18

    A negyedik kommentelonek.Igen.Ez is egy velemeny.A te velemenyed.De itt egyebrol van szo es ugy latom,hogy te vagy az aki nem erti.Ezert elmagyarazom neked meg egyszer.Tehat:Nem lehetsz egyszerre a Gestapo tisztje es a Francia Ellenallas tagja,mert ez azt jelenti,hogy kettojuk kozul csak egyikhez lehetsz hu.Az ilyent ugy hivjak,hogy beepitett elem,TEGLA,kem.Amibe igazat adok neked az az,hogy valoban van ilyen is.A tortenelem soran rengeteg ilyen es ehhez hasonlo peldat lehetne folsorolni.Ket egymasnak ellentmondo,mas erdekeket kepviselo szervezetnek csak akkor lehetsz egyszerre tagja ha az egyikbe ugy mukodsz mint beepitett elem,a masik szervezet rovasara.Na mosmar erted „agyhalott”,hogy mirol van szo?!

  • User
    Dátum: 2017. március 9., 10:22
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Ember, mivel igazolod, hogy beepitett volt? Gestapo, Francia Ellenallas WTF? Less WW II. dude. Elkezdtek, hogy beepitett ember, kozbe meg epp arrol van szo, hogy nem akart hazudni a kihallgatason mert felt, hogy sitre vagjak ot is hamiz tanuzasert. Akkor milyen ket oldalrol beszelunk? Te moralisan kimagaslo, lojalis nem tudom mi, oszinten: ha ott es akkor eled teszik a bizonyitekot, es elmondjak, hazudhatsz, am keszulj fel arra, hogy hamis a tanuzast buntetik, mit csinalsz? Gondolom hazudsz, hazudod, hogy nem volt semmi, mikozbe te is tudod, a bizonyitek is mutassa, es az ugyeszek is tudjak, hogy volt valami. Csak a monitor mogott mindenki Tokeletes Hazafi es Bajtars, ETIKA BAJNOK, azta a valosagba epp atbaszod a haverodat, a nodet, a fonokodet, xarx magasbol az utcan allo nemzettarsadra, mikozbe az uton flegman elmesz mellette autoval es igy tovabb. Hagyjuk mar az ilyen ERENY LOVAG dumat. Hidegfejjel kell nezni a dolgokat.

    • User
      Dátum: 2017. március 9., 10:05
      ÉRTÉKELÉS: 7

      Idézem az egyik kommentelőt „Elkezdtek, hogy beépített ember, közbe meg épp arról van szó, hogy nem akart hazudni a kihallgatáson mert félt, hogy sittre vágjak őt is hamis tanúzásért.” Nem Ő volt az egyetlen tanú akit kihallgattak, Őkelme volt az egyetlen aki Beké-ék és a többi tanú ellen vallott (igazat mondott 🙂 ). A tanuk közül egyik sincs sitten, pedig valaki hazudik, de nagyon!

      • User
        Dátum: 2017. március 9., 12:54
        ÉRTÉKELÉS: -10

        Egy Isten egy igazság senkit nem itélhetűnk el még mielőtt nem tudunk róla semít én ugy gondolom ez az eset senkinek sem jó de hogy egyik ember egyik oldalon áll a másik a másikon és itt itélkezűnk pedig senki sem tudja jobban az igazat mind aki ott volt .Azt pedig hogy ki milyen esküt mikor tesz le azt had döntse el mindenki a saját életébe.Jó lenne hagyjuk az egészet döntsék el ott ahol ezért felelős eberek vannak és ne itt .Ez ugy sem számít csak idő töltés. Az nyilván való volt hogy ökett követék és ök ezt tudták.Hogy ki mit kavart belöle az mindenkinek a saját véleménye de ez senkinek sem jó.A legjobb lenne békességbe élni amig lehet mert az élet nagyon rövid csak nem vesszük észre Az össze tartás ,a szeretett a legszebb dolog amit az ember nagyon sokszor el felejt.

  • User
    Dátum: 2017. március 9., 13:59
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Na ide figyelj .En nem kell igazoljak semmit mert nem engem vadolnak arulassal a bajtarsaim.Ket oldalrol pedig azert beszelunk mert ha Szabolcs a roman katonasagnal dolgozott akkor ezeknek is tett le eskut,hisz ennelkul fol sem vesznek a katonasaghoz.Ugyanakkor a varmegyenek is tett le eskut,ugyhogy igenis ket oldalrol beszelunk.Es a tobbirol amint irod”ha ott es akkor eledteszik a bizonyitekot…”errol az a velemenyem,hogy ha fat vagnak a hatamon akkor sem leszek bajtarsaim aruloja.Na most a kerdes csak az,hogy beepitett ember volt-e?Mert ha igen akkor az elso eskujehez volt hu,vagyis a roman katonasagnak letett eskujehez.Es ha ez igy van akkor a varmegyesek is hibasak,hogy egy ilyent vettek be maguk koze annelkul,hogy alaposabban leellenoriztek volna.PONT.Es itt nincs tobb amit kommentelni es okoskodni.

  • User
    Dátum: 2017. március 9., 15:59
    ÉRTÉKELÉS: 11

    A többi 8 tanú hazudik, egyedül Bandi Szabolcs mond igazat és mondott a bíróságon is. Érdekes, a tárgyaláson még nem emlékezett arra, hogy bejárt volna Beke Istvánhoz az irodába, mielőtt elhurcolták, mostmár igen. Az érthetetlen hangfelvételt ő megértette, rajta kívűl senki és lenne amit még sorolni. Magyarázkodás ide vagy oda, ő kell majd együttéljen azzal amit tett, habár egy ilyen embernek, gondolom nem okoz ez sem gondot, ha másokat márt be, hogy esetleg a saját bőrét mentse, mert vannak és voltak ilyen-olyan takargatnivalói, amik majd biztos kiderülnek, előbb vagy utóbb…

  • User
    Dátum: 2017. március 9., 19:20
    ÉRTÉKELÉS: 0

    1 kérdés minden kommentelőnek!
    Voltatok valaha (face to face) kihallgattva??
    Azért megnézném ki mennyire lenne tökös csávó mikor az ő életéről lenne szó! Meddig falazna másnak???biztosan rács mögé menne másért??? Hat Nem!! Mindeki magát meg a családját védené!! Könnyű itt írogatni,…. de ha mindeki magába néz valahol a mélyebben a saját érdekeit nézi!!! Üdv. Fazék

    • User
      Dátum: 2017. március 9., 20:09
      ÉRTÉKELÉS: 27

      Igen, Én voltam kihallgatva (face to face) többször és keményebb körülmények között mint az illető személy, szintén ügyvéd nélkül,( pedig adott volt a lehetőség mindkettőnknek, hogy ügyvéd nélkül ne mondjunk semmit), minden vallomásom egyforma, pedig megvoltam forgatva különbözőképpen feltett kérdésekkel, SOHA nem fenyegettek, nem emlegették, hogy mi várhat rám ha hazudok és ezek után is inkább vállaltam azt ami történt de egyenes gerinccel mentem a börtönbe és úgy is jöttem ki! Üdv. Beke István

  • User
    Dátum: 2017. március 9., 22:10
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Komoly szervezet frontemberekkel…… Meg kellene filmesítsétek a történteket egy rövid komédiàban mert még röhelyesebbek lennétek mint azokban az amerikai filmecskékben Denis a komisz;Reszkessetek betörôk; Amerikai pite! Nò innét a ciim: Székely pizza szàllítòk1! Milyen lùzer bagàzsi! Még h annyi titkos bàcsi figyelt meg titeket h mezôn erdôn beszéltetek?! Mirôl?! Fogadom vmelyik Rendörakadémiàs fazon a dugàst is durr durr bumnak értelmezte! Dugùljatok el lùzerkéim!!!

  • User
    Dátum: 2017. március 12., 12:43
    ÉRTÉKELÉS: 14

    Ugy latom egyesek komediahoz hasonlitjak a varmagyesek ugyet,”Amerikai pite”,mi?De mit szolnal te ahhoz ha valaki teged martana be ilyen gyalazatos modon,akkor is komedianak latnad az ugyet?!En inkabb a „Szekely tegla” nevet adnam ennek,ha mar filmekrol dumalsz itt.Sajnos a szekelyek kozt,mint ahogyan ezt mar annyi kommentemben es oly sokszor megirtam tul sok van az ilyen Szabolcsokbol.Ezek es a hozza hasonloak a szekely nep csocselekei,akik elfogadjak a hontalansagukat,nem erdekli oket a nemzet,nincsen politikai nezetuk ennel fogva gerincuk sincsen.Es ha gerincuk sincs akkor hajlamosak a besugasra is.De mondok en nektek valamit besugokaim.Nehogy azt gondoljatok,hogy az ellenfel kituntetest ad majd nektek.NEM! Az ellenfel meghallgatja es folhasznalja a besugasaitokat,de ugyanakkor irtozik toletek.Tudod miert?!Mert tudjak,hogy aki sajat veret es nemzetet arulja az holnap kepes lessz ugyanigy oket is elarulni.Az ilyenektol mindenki irtozik.Es meg valami.A hatad mogott tudod ,hogy hivnak azok a romanok akik a szemedben hizelegnek.Nem tudod?!Na akkor en megmondom neked.Csak igy egyszeruen,”bozgorul”.