Az Úr csodásan működik?

Általában azt várjuk az élettől, hogy megadja mindazt, ami után vágyódunk, hogy a gondok maguktól megoldódjanak, és hogy a jóra fordult események örömöt okozzanak. Mindig magunkon kívül keresünk: kint szeretnénk megtalálni elégedettségünk forrásait, és azokat a dolgokat is, amelyekre ráfoghatjuk hibáinkat és szenvedéseinket. Ilyenek vagyunk mi, emberek. Nem először merül fel bennem a kérdés, hogy mi is a mi dolgunk ebben a kifordult, napról napra egyre furcsább meglepetéseket nyújtó világban. Hozzászoktunk, hogy megadjuk magunkat a kialakulóban levő új, számunkra szabott rendnek.

Mi, itt kishazánkban szerencsétlen székely emberekként csendben, lehajtott fejjel viseljük, akár egykor a sárga csillagot a zsidók, a másodrendű népnek osztályát. Sorsunk ellen lázongunk. Nem minden esetben tudunk megbékélni sorsunkkal, érezzük, tudjuk, hogy többre vagyunk képesek. Lázadunk, de nem tudunk tenni semmit, nem látunk semmi kiutat, így hát belenyugszunk a sorsunkba. Pedig többre vagyunk képesek. Életre, nyugodt életre vágyik minden ember. Ez sokszor eszembe jutott külföldi útjaim alkalmával.

Elnéztem ezt Európában, de az Óceánon túl is. Velem egyidős emberek, akik nem okosabbak, mint mi, nem szebbek, mint mi, nem is jártak többet iskolába, csupán egy szerencséjük volt, hogy ott látták meg a napvilágot, ahová nem jutott el a kommunista hatalom befolyása.

A nyugatiak kiegyensúlyozottak, meg sem értik a mi napi többszöri stresszes összerezzenéseinket, nem értik, miért izgatjuk magunk a holnapért, miért félünk, miért rettegünk a holnaptól… A hatalmas adók, a gáz árának égig törése, a villany, a benzin ára, a nagy útadók, minden utca sarkánál a ránk leselkedő rendőrségi büntetések… Büntetés, büntetés…

Orbán Barra Gábor, Sepsiszentgyörgy