Az epikus szobrászat

A gazdag értelem s a szerény élelem egyként arra való, hogy megérjük ennél a jobbat, mint amiben evickélünk. Ady még kétkedve teszi fel a kérdést, hogy vajon lehet-e jobbra várni, de a remény könnyes kendőjét maga sem vetette fel az ágkerítésre, száradna ki már, hiszen hátha fölébred valahára a „szolga-népek Bábele?”

Először érjük meg a 2019-es esztendőt, tehát elmondhatom nyugodtan, soha ennek a népnek ilyen ihaj-csuhaj tavasza, nyara nem volt, mint az idei. Csupa ünnep, fesztivál, üvöltő török derviseket is lepipáló dübörgés. És ekkor jelentkezik Kézdivásárhelyről a jeles szobrász, Vetró András, az Erdélyi Művészeti Központ sepsiszentgyörgyi házában, Vécsi Nagy Zoltán igazgató jóvoltából. A nyári sok szélhámia, lám, elbír egy súlyos ünnepet is. Ünnep a javából, művészet, mely ezúttal is kipakol a legjavából. A művészettörténetben nem első alkalom, hogy az alkotó úgymond a maga felségterületéről átvág más műfajokéra is. Pontosabban: Vetró András mintegy hetven műve a szobrok, a grafika világában lel örök otthont, ám ebbe a világba viszi az epikát, a cselekményes műveket. A Bánatos lovag című sorozat alkotásai egyenként beszélnek, szólal valamiről, történés minden idomuk, és azok mozgása föl is mondható az átélő néző szerint.

Nem nagy dolog ezt felfedezni, annál sokkal nagyobb dolog a fa-, a fémszobrok megszólaltatása, úgy is mondhatom: kibeszél(tet)ése bronzból, fából, alakzatokból. Ezért nevezem itt a művek csöndjében epikus alkotásoknak egyenként, együttvéve.

A Bánatos lovagról még egyszer. A lovag mellől lezuhanó figura iszonyúan fél, szenved, ám következőkben ismét a lovag mellett, védelem melegében, aztán zuhanás a szárnyalásból, két kar védelmében – drámai elszántsággal rohannak bele az élethalál–mindenségbe. Nincs nyugta az alkotó művésznek az Önarcképek sorozatában sem. De – egyáltalán van-e? A nagyszerűség (Egyed Péter emlékére) 23 buborékká átminősülve siet égbe, égre, valahová. Ugyan különbözik ez valamiben is a megteremtett és termő, igazat alkotó életviteltől? – kérdezi elnémultan az élményt a néző.

Vetró András (1948–) valóban a mindenséggel méri önmagát, alkotó képzeletét és az Embert magát. Felejthetetlen élmény (a legnagyobb beteljesült próbálkozása talán a teremtő Vetrónak) az Anyaság-sorozat… Szóban fölmérnem a látványt? Aligha. Gyönyörű fában, fémben végignézni a teher, levés, születés áldásos valóságát egymagamban – élménynek örök. És jöhet immár akár az Élet is, Prométheusz vagy Román Viktor, vagy akár a Csellista alakjában. Vécsi Nagy Zoltán igazgató azt mondta nekem, s nem is mellesleg, hogy bonthatnak, építhetnek újabb otthonokat a művészetnek, ő nem és nem hagyja abba a meghívásokat, a művészeti ellátást. Ezúton is kérjük, adja át üzenetünkként szavait Vetró Andrász művészünknek.