Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az alagsorokból

Egy-egy elszánt helyzetjelentés, adatokkal tele kesergő írás megjelenik néha az erdélyi, székelyföldi gyógyellátásról, aztán mintha mindegy lenne, el is nyugszik a maga ravatalán. Pedig ugyancsak van, aki meghallgatja a panaszt, mert egyenesen riasztó, ami a klinikák, betegek körül történik. Orvoshiány, személyzet – ne soroljuk… Nincsenek mentőorvosok, meghal egy kisgyerek, mert öt órát késett a mentőkocsi. A klinika folyosója mintha gyászolókkal lenne tele. És nem jön orvos, és nem jön orvos.
Három hét, amíg sorra kerül a beteg. Röntgen, átvilágítás, koponyavizsgálat, ama CT. Bejegyezni és várni két hónapot, eközben fizetni a biztosítást, az adót pontosan. És ilyen állami ellátási körülmények között szükségszerűen jelentkezett a magánorvosi rendelés. Ama CT-vizsgálat magánorvosnál szinte egyhavi nyugdíjba kerül. A szem megtekintése, és annak megállapítása, hogy semmi baj – 50 lej.
Ami a rettenetes és fájdalmas, hogy a klinikáknak nincs gépi felszerelése, nincs pénz azok beszerzésére. A magánorvosnak van. Még rágondolni is nehéz, mi lesz akkor, amikor még ennyi orvos sem lesz Székelyföldön. Ne kísértsük a végzetet. Meggyőződésünk, hogy Székelyföld ilyen mértékű elhanyagolása mind ipari, mind egészségügyi szempontból szándékos.
A turista riadtan állapítja meg, hogy a Kárpátok, Erdély hegyeit, völgyeit, azok kincseit és látványát akkor is értékelné, ha lenne tisztességes úthálózat. A mostani egészségügyi ellátás nem marasztal, ahogy a turistakocsit sem a sáros, gübbenő utak. Ez lenne az egyik bukaresti szándék, sürgetni az elvándorlást.
I. C. Bratianu, Románia miniszterelnöke a múlt évszázad elején sürgető parancsolatként mondotta, hogy addig nyugta Romániának nem lehet, amíg a magyarságban életképesség van. A mai rendszer és annak szándéka nem esik messze ettől a gyűlöletes miniszterelnöki parancsolattól. És hogy ezzel együtt a román nép se rohan előbbre a jólétben, az nem számít. Kórházak, klinikák, börtönök alagsorából mi, magyarok se nézhetjük tétlenül történelmünk és életünk eltaposását.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük