Az adott szó élete

Vannak mágikus erejű fogalmak. Példa lehet a hatalom, dicsőség, szentség, az alkotmány. Csak véletlen, hogy a Miatyánk ötlött fel először.

Az alkotmány ma is sugallja az alaptörvények rendíthetetlenségét, és sokszor bizony mennyire hiába! Kerengnek köztünk, fölöttünk a megfoghatatlan fogalmak. Közéjük helyezném áldva és átkozva magamban a kompromisszum idegen szót, fogalmat is. Két vagy több fél közötti megegyezést jelent, melyet mindannyiuk hasznára be kell, kellene tartani. És a mérges darazsakként keringő fogalmak között ott fullánkoz a mostoha, az ikertestvér is előttem számtalanszor: a megegyezés fogalmával együtt a megalkuvás. Az igekötő emlékeztethet bennünket a megegyezésre, viszont a megalkuvás közelében mindig valami gát szakad. A megalkuvás mások kárára történik, és az alkudozó egyesek házának hasznára.

A megegyezéseket, a kompromisszumokat mindig a föltételezett tisztességgel való parolázás követi. És igen a dologidő is.

A megalkuvással együtt járt mindig a történelemben a kijátszás, becsapás. Aki nem lát a jövőbe, csak az orráig, az eleve ráfizet a kompromisszumra; megegyezés helyett megtapasztalja, megéli, és nemsokára megszenvedi az árulás következményeit. Beugrik egy népi sor ide: „Ne higgy, magyar a németnek, akárhogy is hitegetnek!”

Sorolhatnánk a történelmi tapasztalatok fái alatt rohadó gyümölcsöket. S igen ugyanazt a termést Gyulafehérvár, Trianon burjános kertjéből is. Kompromisszumok voltak, árulások is mindig, mert árulók is bőven. És annál s akkor érdekesebbek ezek az ún. kompromisszumok, amikor a parolázó fél tekint vissza a „mélybe”, pl. Churchill, Lenin és sok más nagyhatalmi, és vallja be, hogy alávaló volt a döntés 1920-ban Magyarország fel- és kiosztásáról. Lett a parolából seggvakarás a történelmünk drámai színpadán.

Tiltakozom, harcolok az idegen szavak bepenészedése ellen, a magyar nyelv védelmében, s így vagyok az emberi beözönléssel is. Megalkuvást ebben sem ismerek el.