Anyanyelvük nekik is fontos!

Bárhogyan és akárhányszor járjuk körül a szakoktatás ügyes-bajos dolgait, oda kell kilyukadnunk, hogy az ezekbe az osztályokba járó diákoknak is joguk van ezt-azt felszippantani mindabból, amit általános műveltségnek, kulturáltságnak nevezünk. Megértem azoknak a helyzetét, akik rendet akarnak teremteni a szakoktatás, a szakmai gyakorlat, a mesterségtanulás háza táján, de nem lenne helyénvaló úgy gondolkodni, hogy ezek a fiatalok maradjanak csak meg a kalapács és a varrógép mellett.

Valahogy így gondolkoztak pár évvel ezelőtt azok is ott fent a minisztériumban, akik a jól bejáratott, hagyományossá vált anyanyelvi vetélkedőt egyszerűen kihúzták a listáról azzal, hogy így is túl sok a magyar verseny. (Nem kell félreérteni, magyarok tették.) Azóta többször próbálkoztunk az újraindítással, idén sikerült! Igaz, egyelőre megyei szintű vetélkedőre futotta, ezen belül is csupán három tanintézet örült a lehetőségnek (Kőrösi Csoma Sándor, Berde Áron és a Puskás Tivadar), de aránylag sok diákcsapat jelent meg, s végül – főleg Bodó Anna tanárnőnek – sikerült e találkozások annak idején megszokottá vált, felszabadult hangulatát újra idevarázsolni, s az egész eseményből egy eléggé vonzó rendezvény kerekedett.

A téma is közelállt a fiatalokhoz (Petőfi Erdélyben), ebből a körből kerültek ki a kérdések, a résztvevők ráéreztek, hogy ez különösen napirendre kívánkozó ismeretanyag, hiszen Petőfi és a ’48-as forradalom és szabadságharc elestének kerek évfordulós emlékét idézi . Ezt erősítette fel, hogy a szomszédos tanteremben, a Puskás Tivadar Szakközépiskola főépületében ezzel egy időben szavalóversenyt zsűriztek Petőfi verseiből, és a főszereplők ugyancsak az előbb említett három iskolából jelentkeztek.

Az eredmények kihirdetése után mindenki megfogadta, tanárok és diákok egyaránt, hogy jövőben sem maradnak el, bízva abban, ha már az elméleti líceumok ilyenszerű versenyeiről dicshimnuszokat zengnek, a szakközépesek sem fordítanak hátat az anyanyelvükhöz való ragaszkodás e meggyőző megnyilvánulásának. Szavalatok: I. Biszak Hanna (Berde), 2. Szimion Henrietta (Berde), 3. Erős Szilveszter (Puskás) és Gráncsa Tímea (Kőrösi). Anyanyelvi vetélkedő: 1. Júliák nevű csapat (Berde), 2. Erdélyi Srácok (Puskás), 3. Szabadság, Szerelem (Kőrösi).

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.