Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Anonymus

Egyre keményebb tartalmú hangfelvételeket ad közre a maszkos ismeretlen, Anonymus, aki Karácsony Gergelyéknek a városháza eladására vonatkozó törekvéseit leplezte le. A legutóbbi „adásban” a Bajnai Gordon volt szocialista miniszterelnökkel szoros kapcsolatban álló Gansperger Gyula arról beszélt, miként adták el a szocialisták az energetikai szektort a magyar érdekekkel szöges ellentétben, garantálva egyben a vevők profitját. Szóba kerültek a Magyarországon aktív külföldi hálózatok is, melyek egyébként az ellenzék fő erőtartalékát jelentik. Az is elhangzik, hogy Szabó Tímea a CIA-nek dolgozott Afganisztánban.

Mint az várható volt, az ellenzék azzal próbál hárítani, hogy Gansperger Gyula a Fidesz embere, mivel az első Orbán-kormány idején fontos pozíciót töltött be. Azzal nem foglalkoznak, hogy az üzletember lassan húsz éve Bajnai Gordon szövetségese, aki elolvassa életrajzát, láthatja, hogy nagyjából annyira fideszes, mint a kormánypárt ellen fröcsögő, egykor valóban Fidesz-közeli Mellár Tamás vagy Jeszenszky Géza, hogy ne említsük Simicska Lajost, aki a Jobbiknak a baloldalhoz való lecsatlakozását elindította, hogy kicsinyes bosszút álljon Orbán Viktoron.

Az Anonymus videók a lényegről szólnak. Arról, hogy az ellenzék idegen, a magyarsággal szemben ellenséges üzleti és politikai hálózatok mozgatottja, hogy nem a magyar nemzeti érdek szolgálata a céljuk. S azért a bizonyos tál lencséért nemhogy a városházát, de akár az országgyűlés épületét is eladnák, miként azt legutóbb Orbán Viktor megfogalmazta parlamenti felszólalásában.

Ezen videók jelentősége abban áll, hogy hozzájárulhatnak azon emberek felébredéséhez, akiknek fontos a magyar jövő, de megtéveszti őket az ellenzék gyűlölködő propagandája.

Azt hihetnénk, hogy ilyen ellentmondást nem tűr meg az emberi értelem. De bizony megtűr, ezt mutatja a gyakorlat. A Facebookon megannyi, a Jobbik mellett maradt egykori nemzeti radikális magyarázza a magyarázhatatlant, és bizonygatja, hogy az ellenzék nemrégiben előtérbe tolt figurája, a globalista erők szövetségese és kitartottja majd hatékonyabban fogja a magyar érdeket szolgálni, mint a jelenlegi kormányfő. Az ő kijózanodásukhoz járulhatnak hozzá az egyre szaporodó s egyre nagyobb leleplező erővel bíró Anonymus-felvételek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük