Felhívás!

Álarcok

A Kaufland Románia ismét megsérti a románok önérzetét, tette közzé öles betűkkel Dan Tanasă hivatásos soviniszta és feljelentő a blogján, 2020. november 14-én. Uszítással fűszerezett felháborodását ezúttal az váltotta ki, hogy a kézdivásárhelyi Kaufland áruház munkatársai székely zászlóval ellátott álarcokat viselnek a koronavírus-fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében. A székely zászló ugyanis szerinte egy magyar szakadár jelkép, az Erdély Romániától való elszakításáért folytatott harc jelképe.

Szokványos helyzetben és rendes körülmények között nem szabadna különösebb jelentőséget tulajdonítani egy ilyen irománynak, hiszen egy üldözési rögeszmében szenvedő magyargyűlölő beteges képzelgésének tűnik. A romániai helyzet azonban már évtizedek óta nem szokványos, és a ránk kényszerített körülmények sem azok.

Máskülönben nem történhetne meg, hogy a munkaképes lakosság túlnyomó része a szülőföldjétől távol legyen kénytelen a saját és családja megélhetését biztosítani. Nem mélyülne a szakadék nap mint nap a mélyszegénységben élők és gazdagok között. Nem börtönözhetnének be ártatlan embereket, és a média sem rágalmazhatna egy nemzeti közösséget.

Ezért kénytelenek vagyunk odafigyelni az ilyen és hasonló bejegyzésekre. Annál is inkább, hogy meglátásom szerint nyilvánvaló: a közzétevőjük ezeket nem magányos farkasként, hanem a titkosszolgálatok sugallatára és segítségével fogalmazza meg. Amint a székelyföldi önkormányzatok és személyiségek ellen tett feljelentéseket is. Hiszen egyetlen személy képtelen lenne átfogni, elemezni és sajátos szempontok szerint osztályozni hárommegyényi terület több száz településének történéseit, valamint az itt lakók megnyilvánulásait. Ráadásul a beadványai csapatmunkáról tanúskodnak, sőt magas fokú jogi ismeretekről is.

Erről jómagam is meggyőződhettem az ellenem folyó eljárásokat okozó „panaszait” olvasgatván. És ezekre „érdekes” módon, még az ország főügyésze is felkapta a fejét, elrendelvén az ellenem folytatott és javamra lezárt bűnügyi nyomozás újrakezdését. Rajta kell tehát tartani a szemünket a D. T. nevével fémjelzett társaságon, és lerántani a leplet áldatlan ügyködéseikről, amelyeknek hamarosan az indítékait is elemezni fogjuk. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások