„AHOL NEM LÉTEZETT SEMMILYEN SZÍNHÁZI KULTÚRA”

A kézdivásárhelyi Udvartér Teátrum leköszönő igazgatója (nem írom le a nevét) a Székely Hírmondó ez évi október 17-i számában a következőket írja: „mindenkinek megköszönte a munkáját, hozzáállását, hiszen általuk sikerült egy igen igényes színházat létrehozni egy olyan kisvárosban, ahol azelőtt

„NEM LÉTEZETT SEMMILYEN SZÍNHÁZI KULTÚRA.”

Nocsak! Ő teremtett volna színházat? Itt, ahol több évszázados hagyománya van a színjátszásnak! Dr. Kilián István, az MTA rendes tagjának színháztörténeti köteteiben részletesen foglalkozik a háromszáz éves kantai színjátszással (Kanta Kézdivásárhelyhez tartozik, ha nem tudná).

A színháztörténeti vonatkozásokat a kantai tanárok a múlt évszázad elejétől aktívan tovább fejlesztették (lásd Az Oskola hangja c. kötetemben). A múlt évszázad elején épült a Vigadó, akkor, és azóta is jelentős művelődési intézménye ennek a „kisvárosnak”, ahol számos, az akkori nagy-magyarországi színházi társulat is fellépett. A két világháború között is jelentős színházi események voltak.  A kantai tanárok több színházi művel ajándékozták meg a kézdivásárhelyi és környékbeli színházkedvelő közönséget. A szocializmus éveiben jelentős színházi műkedvelői mozgalom alakult ki.

Kettőt emelnék ki, diákéveim alatt mutatták be a János Vitézt és a Mágnás Miska zenés színpadi műveket. A Művelődési Ház keretében nagyobb méretű színdarabokat mutattak be, pl. a Mandragóra. Megalakult a Népszínház ebben a „kisvárosban”, és tucatnyi előadással szórakoztatták a nagyérdeműt. Tanárkodási éveim alatt több színpadi mű került a nagyérdemű közönség elé, többek közt Páskándi Géza Az eb olykor emeli lábát, vagy Svejk a derék katona, amely 36 előadást ért meg, a Légy jó mindhalálig több mint 80 előadással, magyarországi fellépésekkel. Mind lelkes műkedvelő színjátszók közreműködésével, nem az adófizetők költségvetési megterhelésével.

Színvonalas színpadi tánckultúra fejlődött ki, helyi, vidéki és fővárosi fellépésekkel, helyi művészeti vezetővel és táncjáték szerkesztővel. Művészi kórusmozgalom fejlődött ki kiváló szakmai irányítással, kiváló kitüntetett karmesterrel az élén. A diákszínjátszás új formában jelentkezett, tömeges jelleggel, immár negyven éve, amely az önálló, saját szerkesztésű színházi karneváli jeleneteivel valóságos mozgalommá vált, sikeres bemutatkozásokkal.

Így hát tiszteletemet nem kivívó volt igazgató, lehet, hogy feltalálta a spanyolviaszt, de nem a kézdivásárhelyi színjátszást. Beleült egy már működő színházi közegbe, amelyet mi Vigadó néven emlegettünk.

Szerintem színháztörténeti tanulmányait az akkori Pista Gyuri Főiskolán végezhette, pár hét alatt. 12 év kézdivásárhelyi működése alatt megismerkedhetett volna Kézdivásárhely színházi kultúrájával, amely azonban egyáltalán nem érdekelte. Az általa rendezett színdarabok előadásai alatt nem törtek össze a nézőtér széksorai. Az ön nagy teljesítménye, hogy új névre keresztelte a már létező színházunkat. Lehet Pro Teatrum díjra pályázik. Az igaz, hogy nem írta meg Az ember tragédiáját, de megírhatná a saját visszaemlékezéseit. Azt írja, színház-közelben marad. Maradjon a közelében.

Dr. Szőcs Géza