Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A vég kezdete?

Ezen a nyáron valahogy minden más… Egész tavasszal egyebet sem hallottam csak, hogy eső kéne. Tiltakoztam, keresztyén emberként, sokszor mondtam is: ne kérjétek az esőt! Az ember nem a természet gyermeke, hanem Istené, így az esőt és a gyermeket nem kell kérni… A Jóisten áldását adja. Kérték. Megérkezett, de most egy kicsit sok volt.
Tett is elég nagy kárt, bajt megyeszerte, országszerte. Nézem a híreket, félelmetesek a víz áradásának következményei. Láthatjuk, hogy az égből ilyen hirtelen gyorsasággal lezúduló víztömegek mire képesek. Kónya Ádám tanár úr – Isten nyugtassa – számtalanszor, még időben megkongatta a harangokat a városi tanács ülésein, az urbanisztikai bizottság elnökeként. Sokszor mondta, mi az öngyilkosságunkat készítjük elő azzal, hogy itt, a városban, a megyében, de az országban is betemettük, eltüntettük, lebetonoztuk az őseinktől örökölt sáncokat.
Emlékszem, szegény megboldogult nagyapám milyen figyelemmel tisztította ki a ház előtt a járda és az utca közötti sáncot. Megfeledkeztünk az ősi tanításokról, hagyományokról. Az emberiség elfelejtette volna az őskinyilatkoztatást, vagy talán az új, modern elméletek és csavaros gondolatok halmaza zavarta meg? Tudat alatt a mai modern ember úgy képzeli, hogy nem kell a természettel foglalkozni. Őseim idejében még könnyebben háborúztak, ma már inkább kifinomultabb módszereket használnak ellenünk – és mi magunk ellen.
Az ember nem a természet gyermeke, hanem isteni származású. Ezt a tényt csaknem teljesen elfelejtettük. Az aktuális világ társadalmainak szellemi kasztjai rávetették magukat az őseink által nekünk hagyott erdőkre. A gyorsan meggazdagodók kivágták a fákat az erdők közepéből, az erdők szélére pedig házakat építettek…
A hagyománnyal szembemenve mindenről megfeledkezünk. Kezembe véve a tollam írok, felrajzolom eszméimet, közzéteszem, és valójában nem is azért, amiket eddig elmondtam, hanem azért, mert mindennek van egy súlyosabb hozadéka. Gondolkozz el! Merre haladunk?! Észreveszed a melletted élő embert?! Észreveszed, hogy zöld a fű, hogy kék az ég?!

Orbán Barra Gábor

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük