Felhívás!

A választás felelőssége

Most ne higgye senki azt, hogy az időközönként meghirdetett helyi vagy országos választásra gondolok. Jelen esetben ennél sokkal rokonszenvesebb kezdeményezésre utalok: a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház amatőr, azaz öntevékeny képzőművészeti köre, szövetsége igen időszerű témában hirdette és szervezte meg tavaszi seregszemléjét, melynek címe sokatmondó: Sepsiszentgyörgyi értékek.

Ugyebár mostanság napirenden szereplő tematika ez, s nem csupán a legrangosabb építészeti, művészeti, emberi mércével mérhető kincsek szerepelnek a listán, hanem mindazon történelmi vagy jelenkori, kiemelkedő teljesítmények, amelyek rangjához nem fér kétség. Valahol valakiknek sokat jelentenek, hiszen végeredményben mindenki fel tud állítani egy rangsort, amelyben azok a jelenségek, tárgyi, szellemi ténykedések szerepelnek, amelyek az ő számukra a legfontosabbak.

Ilyen megközelítésben nézve végig az említett képzőművészeti szövetség sepsiszentgyörgyi alkotóinak 32 festményét és 3 faragott tárgyát, nyugodtan kijelenthetjük, az értékek ott vannak a közelünkben, csak ki kell nyitnunk a szemünk, s mindjárt felfedezhetünk olyasmiket, amelyek mellett sokszor észrevétlenül elsiklunk. A legutóbbi tárlatmegnyitón azt találtam mondani, hogy sokat köszönhetünk amatőr művészeinknek, mert egy-egy megörökítésre váró és méltó épületet, emberi gesztust, portrét az ő szemszögükből úgy mentenek át a jövőnek, hogy abból következtetni lehet arra, mivel is rendelkeztünk, mit herdáltunk el, mit menthetünk át az utódoknak. Ők másképpen nézik a világot, a környezetet, mint a hivatásosak, náluk nagyon fontos a látottak hű visszaadása, így náluk jelentkezik leginkább úgy a valamikori és a mostani város, amilyen volt, s amilyen már nem is lesz többé.

Én csak értékelni tudom mindazt, amit ez a tizenhat kiállító a falra akasztott, megosztva velünk azt, amit ők Sepsiszentgyörgyön ugyancsak értéknek tartanak. Legalább annyival segítsük eltökéltségüket, hogy a nevüket felsoroljuk: Deák Károly (időközben elhunyt), Gábor Antónia, Gyímesi Nagy András, Fábián Gizella, Kese Terézia, Kádár Erzsébet, Kovács Béla, Márton Etelka, Para Mária, Balogh Klaudina, Stancu Margit, Cotoară Aranka, Váncsa Sándor, Zólya-Katona József, Nemes Emil és Tóber László.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. június 18., 15:19
    ÉRTÉKELÉS: 0

    – Üdvözlöm kedves tanár úr, ez úton hálásan köszönöm ,,csapatunk,, lelkes méltatását, az irántunk tanúsított bizalmát … és igyekezetét, hogy megyei szinten is próbál ismertté tenni minket, … tisztelettel …