Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A tehetetlen állam

Miután legutóbb a Colectiv klubban történt katasztrófa miatt kellett mennie egy kormánynak, éjjel-nappal folyik a magyarázkodás a caracali tragédia kapcsán. A sorba beállt a SMURD rohammentő-szolgálat létrehozásával Romániában történelmet író Raed Arafat is, aki azon ritka személyek közé tartozik, aki – állítólag – saját szemével látta a román különleges távközlési szolgálat (STS) helymeghatározó térképét. A derék palesztin orvos szerint, a „nagy területen” való helymeghatározás helyes volt, és a „terület szélén”, mégiscsak rajta volt a caracali gyilkos háza, amelyben fogva tartotta az akkor még életben lévő, és a 112-es egységes segélyhívószámra egymás után háromszor betelefonáló szerencsétlen kamaszlányt. Hogy vajon mit jelent egy városban a „nagy terület”, s ott mennyi eséllyel indulhattak a rendőrök a lány keresésére, azt most sem tudtuk meg.

Tragikus összetevője a történetnek, hogy miután a mindenféle titkos szolgálatoknak fogalmuk sem volt, hogy merre lehet az elrabolt kislány, állítólag az vezette nyomra az ügyészeket, hogy emlékeztek, hogy egy másik, még áprilisban eltűnt lány dossziéjában (a gyanú szerint ezt is megölte a caracali gyilkos) van egy fotó egy szürke gépkocsiról, csak nem tudják, hogy az kié. Nos, másfél órás „megfeszített munkával” kiderítették, hogy ez éppen a caracali-szörnyként elhíresült volt taxisofőr gépkocsija. Mit őriztek három hónapig a híres, függetlenségüket speciális nyugdíjuk megadóztatásától féltő ügyészek, nyomozók és egyéb irtózatosan magasan képzett szakemberek? Mert ha április óta kegyeskedtek volna megkeresni, hogy kinek a tulajdonában van az a szürke autó, akkor a mostani tragédiára sor sem kerül! Lehet – teljesen joggal – szidni a szenzációhajhász, agresszív sajtót, de ha fel nem kapja ezt az ügyet, akkor a kékszeműektől a környező falvak összes hajadonját kiirthatta volna a caracali pszichopata. Sajnos attól lehet tartani, ha a média leszáll a témáról, minden úgy fog menni tovább, mint eddig…

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük