A tánc világnapja

Ha mindennek van világnapja, miért ne lehetne a táncnak is? Bizonyára így gondolkoztak azok, akik 1982-ben eldöntötték, hogy márpedig ennek a műfajnak is kijár a külön ünneplés, a megemlékezés, a biztatás.

Április 29-én tehát a világhírű francia táncos és balettművész, Jean- Georges Noverre születésnapján szerte a világban utcán, téren, színházban, iskolákban külön rendezvényeket szentelnek az emberi önkifejezés eme nagyszerű megnyilvánulásának, tehát mindenféle tánc közös ünnepe és ünneplése ez, a néptánctól el egészen a legkorszerűbbnek nevezett  mozgásokig, s hogy mennyire ragadós ez a törekvés, mutatja, a világon hány helyen és milyen változatosan mozgósítják az embereket a közös táncolásra. Az UNESCO egyik tagszervezete, a Nemzetközi Táncbizottság nevéhez kötődik ez az újkorinak számító „hóbort”, s ezt a szót most ne tekintsük elmarasztaló jelzőnek, hisz az ünneplésbe minden belefér ilyenkor, ami valamennyicskére is hasonlít a táncmozdulatokhoz.

A közös táncolásnál nincs erőteljesebb közösségalakító foglalatosság, emlékeztetnek sokan erre a jelenségre. Ezt éreztük magunk is, amikor beültünk és végignéztük a Háromszék Táncegyüttes előadását, mely alkalommal a katonai szolgálatra vonuló legények sorsát felvillantó alkotásban gyönyörködhettünk. Az már nem volt feltűnő, hogy a táncstúdió termét zsúfolásig megtöltő közönség az együttes művészeti irányítójának, a bemutatott táncköltemény megálmodójának bevezető szavaira vastapssal válaszolt, az egyórás műsort közösen éltük úgy meg, hogy most mindenfelé, velünk együtt a legnemesebb emberi tevékenység egyikének részesei vagyunk. Lehet, akár táncra is perdülhettünk volna ott, helyben, bizonyítván, hogy közösen még örvendezni is emberibb.