Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A székely nemzet a vádlott

Az érintettekhez hasonlóan az elmúlt hétvégén szívdobogva vártuk a terrorizmussal vádolt Beke István és Szőcs Zoltán ügyében meghozandó bukaresti ítéletet. Nem mintha a legkisebb kétely is felmerült volna bennünk a kézdivásárhelyi ifjak ártatlanságát illetően, hanem azért, mert volt alkalmunk megismerni a román titkosszolgálatok és a velük újabban összefonódott ügyészség magyarellenes ténykedéseit.

A hosszas vajúdás után megszületett döntés pedig sajnos igazolta félelmeinket, hiszen Beke Istvánt a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének kísérlete, Szőcs Zoltánt pedig erre való felbujtás miatt börtönbüntetéssel sújtották. Ez pedig annak ellenére is égbekiáltó igazságtalanság, hogy az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló kísérlet, illetve arra történő felbujtás vádja alól – igaz, nem jogerősen, de – felmentették őket. És még akkor is, ha az ítélet időtartalma napra pontosan megegyezik az eddig általuk előzetesben vagy házi őrizetben letöltöttel. Ezek a tények ugyanis szintén az ártatlanságukat bizonyítják.

A tényállás ismeretében úgy vagyunk tehát, mint a mesebeli király, akinek egyik szeme sírt, a másik nevetett. Hiszen örömmel tölt el, hogy nem sóztak a nyakukba hosszú börtönéveket, azonban elszomorító, hogy elhamarkodott és rosszindulatú döntések következtében hónapokat kellett bűnözők között eltölteniük. Annál is inkább, hogy ezért eddig senkit sem vontak felelősségre.

Azt se feledjük továbbá, hogy általuk tulajdonképpen a székely nemzetet ültették a vádlottak padjára – természetesen nem véletlenül. A megfélemlítésünkön kívül ugyanis így szerették volna az autonómiamozgalmat kompromittálni, amint ezt a 73 oldalas vádirat célzatos összeállítása és megdöbbentő hazugságokkal fűszerezett tartalma is ékesen bizonyítja.

Kézdivásárhelyi honfitársaink meghurcolása tehát ellenünk is irányult, a rájuk kiszabott ítélet pedig minket is sújt a következményeivel együtt. Néhány kis létszámú tiltakozást leszámítva mégis a sorsukra hagytuk eddig őket, az elnyomó hatalom karmaiban. Éppen ezért nincsen jogunk beleszólni a folytatással kapcsolatos döntésükbe, azonban erkölcsi és anyagi támogatásukat egyaránt biztosítanunk kell, amennyiben mégis élni szeretnének a fellebbezés lehetőségével. Ha pedig nem vagyunk erre képesek, akkor megértünk a nemzeti pusztulásra!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. április 11., 7:41
    ÉRTÉKELÉS: -3

    Bekééknek nem kell fellebbezniük, megteszi azt az ügyészség. Csak remélni merem, hogy formaságból, s nem lesz súlyosabb az ítélet, mert háttéralkú született. Azért pont annyi napra ítélték őket, mint amennyit bent ültek: így nem követelhetnek kártérítést a „plusz” napokért, de nem is kell visszamenniük a cellába. Szerintem ez az alkú lényege, és ebből többet nem is igen lehet kihozni. Örüljünk, hogy a két fiatalember szabadlábon marad.

  • User
    Dátum: 2017. április 11., 8:13
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Hatteralku vagy nem hatteralku de teny,hogy a szekelyek kozt rengeteg hitvany ,irigy ember el aki annak orvend mikor sajat veret lathatja a kinpadon.Felsoharomszek az elen jar ebben, sajnos.Mert en mindennek neveznem az ilyent csak szekelynek nem.Az ilyen ember nem erti meg,hogy egy ilyen koncepcios per elsosorban sajat nemzete ellen iranyul es csak aztan a vadolt szemelyek ellen.Aki ilyen kommenteket ir a sajat szekely testverei ellen,hogy hatteralku volt az nagyobb ellensege sajat nepenek mint az idegen ellensegek. Minden tiszteletem Bedo urnak aki elejetol vegeig kiallt a ket artatlanul meghurcolt szekely hazafi mellett es annak a maroknyi szekelynek akik elejetol fogva ott voltak minden egyes tuntetesen.Nekem ok a szekely nemzet,ok a szekely nep.A tobbiek nem szamitanak.

  • User
    Dátum: 2017. április 11., 19:05
    ÉRTÉKELÉS: -3

    Egy nemzet nem 2-3-10 emberbol all,es ha valakinek,valakiknek mas a velemenye van ezer egy dologrol,allapotrol helyzetrol jobb ha nyiltan kiall es elmondja mintsem ,besugas lahallgatas utan kelljen magyarazkodni.Mert lehallgatni ma valakit valakiket vagy mindanyiunkat ma nem egy muszaki gond.De az hogy a lehalgatott beszelgetest hogy ;szerkesztik majd ,na ez mar gond.Az hogy a szekely nemzetet ulltettek a vadlotak padjara…..nepszamlalaskor hanyan is vallottak magukat szekelynek[vallottuk magunkat szekelynek]?Ma szekelynek lenni,,trendi,, de vallallni……