Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A számok, a tények kegyetlenek

Brassó 1910-ben. Magyarok/románok aránya 43/28%. 2020. szeptember: nem lesz sem városi, sem megyei magyar tanácsos, 253, illetve 88 szavazat hiányzott.
Karánsebesen EGYETLEN szavazat döntött, hogy X vagy Y párt kap egy plusz helyet a helyi önkormányzatban.

Marosvásárhelyen gyerekkoromban az ablakokban a muskátlik és a kockakövek is magyarul beszéltek, most világrengető csoda Soós Zoltán győzelme, köszönjük meg a román pártok torzsalkodásának, no meg az egyfordulós választási rendszernek, amelyet rövidesen kukába dobnak, és négy év múlva jön egy Florea 2, majd visszasírják az elsőt. Különben Soós 28.211 szavazatot kapott az 57 ezerből, tehát két magyarból csak egy élt a történelmi lehetőséggel, a másiknak maradt a sör a Somostetőn vagy a török szappanopera.

Nagyváradon, ahol még vagyunk egynegyede a lakosságnak, négy helyecskére telt a huszonhétből. Lehetett volna öt, de hát elindult egy „alternatív”magyar alakulat is, amely nem érte el az ötszázalékos küszöböt… Hogy, hogy nem, de egy tanácsosnyi szavazatot légnek eresztett. Egy fél évszázada még kényelmes többségben voltunk, most öt év küzdelem kellett, hogy a Sfântul Ladislau hídra kiírják magyarul is, hogy Szent László, ha már a St. Ladislaus Bridge megengedett. Igen, hét képviselőnk ennyit legalább elért, meglátjuk, mire lesz képes négy, majd ebben a ritmusban négy év múlva egy.

A kincses Kolozsváron tíz tanácsosból egy a miénk, nem irigylem a sorsát. Gyerekeim nehezen hiszik el, hogy amikor megszülettem, magyar többségű volt, pedig még nem vagyok éppen Matuzsálem.

Ha egy szásznak ötven évvel ezelőtt azt mondtam volna, 2020-ban egy szász lesz az elnök (bár a nevét sem írja németesen) egy szászok nélküli Romániában, a diliházba küldött volna. Vajon diliházba illő badarság elképzelni, hogy kétezervalamennyiben egy Kovács (megválasztása után Covaci) nevű magyar lesz egy magyarok nélküli Románia elnöke, aki majd elnyújtott hangon, gúnyosan köszönti az akkori pészédét, amely véleménye szerint eladja az országot az akkori egyetlen (egyelőre) kisebbségnek?

Hát, ha még lesz sok egyke és sör és török szappanopera…

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük