A szabadság hozadéka

A szabadságnak becézett életállapotot szerintem a fiatalok élik meg leginkább, 1989 óta. Mondom ezt a szabadság szó negatív értelmében is. Sok hitványság belefér, olyasmi is, amit még a tágra hígított, rendetlen törvényhalmaz is megbámul. Amit azonban minap este negyed nyolc órakor láttam s bámultam a gyönyörű parkban, korai őszi sötétben, az megdöbbentett amúgy isten igazában. Talán azért, mert ritkán járok este.

Van úgy, hogy az igazság fölmutatása, elhitetése érdekében túlozunk. Ez viszont nem az volt. Csoport gyerek jött szembe velem, tizenhárom évesnél egyik sem volt több. És mindeniknek szájában a cigaretta. De nem ám az a gyári! Tökéletesen láttam – mert meg is álltam –, kézzel sodort valami, füstölt, a lányok vihogtak, én megesküdtem volna akkor is, ma is, hogy ez valami kábító. Nem akartam, nem is mertem szólni, csak álltam. Akkor is, most is arra gondoltam, vajon mi lesz pár év múlva velük, kicsikkel, vajon mire viszik még a szabad ég alatt?

Közszájon a megállapítások sora „a mai ifjúságról”. Csak így, általánosítva. Hogy nem olvasnak, fegyelmezetlenek – nem sorolom. De hát itt vannak a dal- és táncegyüttesek ám! És még jobbak, mint volt a miénk! Igaz, manapság nincs kelete a könyvnek az ő körükben sem… De nem folytatom. Az az esti eset engem valósággal megrémített. Kislánykák kábító füstben. És ami fájdalmasabb, hogy ezt látni nappal is. És senki nem szólítja meg soha egyiket sem, mert leköpnék, leütnék, elküldenék a…

Egy egész nemzedéket nem lehet, nem szabad elítélnem. Ma a rendőr nem hasítja föl a szűk miniszoknyát – 1970-ben még szabad volt neki. Kicsaptak az internátusból egykor, ha cigarettázni láttak. Vad világ volt. Most nem csak az őszi sötétben, hanem délben az iskola előtt is szívják. Ugyanezt láttam Budapesten. Szóltam akkor, 1988-ban. A legtermészetesebben mondta a gyereklány: nem vagyunk az iskola területén.

Ez lenne a szabadság életállapota? Nem. A szülők, a felnőttek kötelessége megmarad bármilyen változások között.