Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A sors vigyora és könnye

A marosvásárhelyi Népújságból értesülök, nyolcvan éves lenne Visky Árpád színművész, ha meg nem hal Sepsiszentgyörgyön 1986-ban egy kötélen. Az élet nem ilyen egyszerű. Különösen nem Romániában, ahol ma is börtönben raboskodik két kézdivásárhelyi magyar férfi abszolút ártatlanul. Visky Árpádot 1985-ben Bukarestben titokban letartóztatták, zárt tárgyaláson, védők nélkül öt év börtönre ítélték, abból másfél évet letöltött. Hazaengedték, színpadra többé soha, ő pedig le nem mondott soha. Megalázták, meggyötörték.

Az 1989-es romániai műanyagforradalom után az egymást követő román újdondász kormányok igyekeztek az elkövetett bűnöket rákenni voltakra, a múltra. A véres, szennyes rongy mosatlan szárad ma is. A titkos szervezet, a szeku sok dokumentuma már elolvasható. Többek között az is, és nem véletlen botlásként beismerve, hogy Visky Árpád mellesleg a titkosszolgálat embere volt, de „egy idő után le kellett mondanunk szolgálatairól, mert „fãțarnic”, arcátlan volt” – írja az egykori dokumentumban.

Sok ezer erdélyi magyar ember vette és még veheti ki a róla szóló egykori jelentések szövegét. Tulajdonomban van egy abból, amit rólam jelentettek akkoriban. Visky a szeku nyilvántartásában. Mindezt azért írom, mert Erős Bulcsú ma rettenthetetlen jellemnek, erős igazságérzetűnek, megfélemlíthetetlen jellemnek írja a lapban a néhai Viskyt.

Provokált sokszor engem is, másokat is. És fel-feljelentett. A börtönidő után nem tudta elviselni kirekesztettségét az olyan amilyen társadalomban, fölakasztotta magát. Ma ezt a lakosság tagadja meg tőle. Nem tudom elviselni a cikkíró szövegét: A sors fintora, hogy egyszer sem láttam színpadon, de mégis a legnagyobbak közt említem. Hát ez baj. Ez a fintor kényszerít szólalnom a még élő és feljelentgetett barátai közül. A párt parancsára kidobtak 15 év után a Megyei Tükör szerkesztőségéből 1985-ben, kultúrfunkcionárius lettem. Visky meghalt ’86-ban, rettenetesen sajnáltam. És az igazgató párthölgy megtiltotta, hogy elmenjek a temetésére. Azt mondta: gondoljak a gyermekeimre.
Viskyről, a kiváló színművészről ne írjon akárki rettenthetetlen ostobaságokat, még akkor se, ha soha nem látta őt. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. július 14., 7:26
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Nem biztos, hogy értem: „az egymást követő román újdondász kormányok”. Az újdondász semi mást nem jelent, mint: riporter, újságíró, hírlapíró. Milyen kormányokra gondol hát a cikkíró? Továbbá: „de „egy idő után le kellett mondanunk szolgálatairól, mert „fãțarnic”, arcátlan volt” – írja az egykori dokumentumban.” Csakhogy a román kifejezés nem arcátlant (obraznic) jelent, hanem képmutatót, alakoskodót, hipokritát.

  • User
    Dátum: 2020. július 25., 13:16
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Kedves Zoltán. Ön újságíró? vagy szenzációhajhász? Ha az előző, akkor kizárólag az igazságot kellene szolgáltatnia. Ha, az utóbbi, akkor az ön hozzászólásainak kizárólag a bulvársajtóban lenne a helye. Ugyanis, állításai súlyosan súrolják a szūrrealizmus kūszöbét, valamint mélységesen sértik az édesapám emlékét és azokat, akik még mindig tisztelettel és alázattal emlékeznek rá. Én, lányaként, megkérem önt, hogy vonja vissza gondolatait és semmisítse meg a cikket. Mielőtt ezt megtenné, elárulok önnek valamit. Tudja ki, -kik miatt menekūlt halálba Visky Árpád? ..az olyan emberek miatt mint Czegő Zoltán, aki, akik, nem hittek benne és nem látták benne elaősorban az Embert! az érzékeny lelkūletű Embert.! Erőss Bulcsú, akit ön szintén vádol..megemlékezéseit emberi és tiszteletbeli megközelítéssel teszi, és hát, valljuk be, profi módon csinálja! Visky Virág