Felhívás!

A parlament börtönbe vonul?

Engem még mindig nem hagy nyugton ama valamikori javaslat parlamenti megszavazásának elmaradása, amely szerint az alkotmánybírók, ügyészek, törvénybírók, parlamenterek speciális nyugdíja után ebben a kegyben részesülnek a pedagógusok is. Az ötlet felröppent, de amilyen hihetetlennek tűnt, éppolyan gyorsan meg is fulladt.

Igaz, ezután még történt egy nagy ugrás, erre is jól emlékszünk, amikor eldöntetett, hogy a helyi vezetők, a tanácsok, polgármesteri hivatalok saját szakállukra nyugodtan megemelhetik alkalmazottaik havi juttatását. És ugyebár, ha azt is felemlítjük, hogy a képviselők és szenátorok ugyancsak maguk döntöttek a saját speciális, azaz különleges nyugdíjáról, mégpedig úgy, hogy a pénzmennyiséget is meghatározták, akkor minden kétséget kizárva használhatjuk ezekre az esetekre az etikátlan szót.

Mindez azért jutott eszembe, és említem újra, mert az ostor végül is csattanhat azoknak a hátán, akik mindezt kiötölték. És hogy konkrét legyek, és ismételjem is, amit olvastam: az ostor vége tényleg csattant egy vidéki polgármester hátán. Valahol, Bodza megyében az egyik község vezetőjét, tehát az egyszemélyes polgármestert és tanácselnököt rajtakapták, amint egy évtizede, talán még annál hosszabb ideje, amióta betölti folyamatosan ezt a tisztséget, megjutalmazta saját magát különböző prémiumokkal, juttatásokkal, valószínűleg időnként meg is ajándékozta önmagát hivatalos és egyházi ünnepek alkalmával. Azt nem tisztázta a hírforrás, hogy a polgármester lepte meg a tanácselnököt vagy fordítva. Ez a leleplezés akár börtönbüntetést is eredményezhet.

Nos, ez gondolkodtatott el engem: ha ebből az esetből indulunk ki, akkor a büntetés nyugodtan kijárhatna mindazoknak, akik saját maguk előtti hajlongás, udvarlás eredményeként a saját maguk különleges nyugdíját, fizetését kitalálták, időnként fel is emelték. Közösen, együttesen, bizonyára egyhangúlag. Vajon ezen eset feltárása után bekövetkezhet az is, hogy a parlament börtönbe vonul, mert visszaéltek a hatalmukkal? És ha tényleg elítélik azt a községi polgármestert ezért a túlkapásért, valakiknek felderenghet ez a nagy igazságtalanság?

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.