A nyelvi képvilág felszabadítása, a líra ünnepe

Sajtónkban nyelvünk az egyenjogúsítás és jogtiprás keserves küzdelmeiben jön legtöbbször szóba, pedig hát talán a költészet szabad művelésére termett leginkább – mint tapasztalhattuk Lackfi János magyar költő és showman legutóbbi erdélyi turnéján.

A rendkívüli könnyedséggel és felszabadultsággal verselő író valóságos lírai bűvészmutatványaiból is az világlott ki meggyőzően, hogy gazdag magán- és mássalhangzókészlete, zeneisége, ritmikai adottságai folytán anyanyelvünk, mely a hangsúlyos, időmértékes és nyugateurópai verselésnek egyaránt engedelmes eszköze lehet, rímgazdagsága okán a szavak összecsendítésére létrehozott mesterséges nyelvekkel is felveheti bármikor a versenyt.

Mivel irodalmi csiszoltsága – gondoljunk a Tinóditól Petőfiig és Kosztolányiig futó ívre – valóságos gyöngyeit produkálta a világköltészetnek, akár az is elképzelhető, hogy a lírai kifejezés egyik kiemelt nyelveként fog fennmaradni, ha majd a világnyelvek maguk alá gyűrik a kisebbeket a globalizált világban. Ha majd belső tartalékaik szerint rangsorolják az emberi idiómákat, külön súllyal eshetnek latba Kosztolányi nyelvünket méltató szavai, aki élete legnagyobb értékének nevezte, hogy magyarul írhat és fejezheti ki magát.

Nagy lelki felüdülést jelentett a Lackfi Jánossal és verseivel való találkozás, a székely közönség telt termekkel várta a költőt, aki különben a hatásos szereplésnek sem akármilyen mestere, de állítom, főleg verseinek nyelvünk kimeríthetetlen képvilágára hangoltsága aratott vele sikert.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.