A nagy magyar vállalkozás

Mintegy három évtizeden át viselte a magyar nemzet meg a letörpített Magyarország titokban az ’56-os történelmi események igazi nevét, eseményeit. Igazat mondani arról a háborúról csak fej- vagy szabadságvesztés terhe mellett.

November 4-én elindult a szovjet haderő Magyarország, Budapest ostromára. Azóta is tudom, érzem és vallom, hogy az a rövid történelmi idő nem egyszerűsíthető le forradalomra. Háború volt az, egy katonailag leigázott ország valóságos háborúja a rettenetet megtestesítő kommunista birodalom ellen. Azt is vallom, hogy a magyar nemzet, Magyarország ilyen meg olyan uralkodói szövetségekben, beleparancsolva vagy belecsalogatva, de öt évszázadon végig szakadatlan háborút viselt a megmaradásért, a létért.

Más a forradalom, és más a nemzeti háború, noha mindkettő mehet életre s halálra. Lázadásokat, véres osztályharcokat lehet pénzelni s terelni erre, arra, utólag lehet öntözni keresztvízzel több oldalról is. 1956 októberében Magyarország hadat üzent egy monstrum birodalomnak. Ez – hogy ismét tagadó szót használjak – percig sem volt nemzeti önérzeti kérdés. Sok nép küzdött Európában s másutt is a világon a szabadságért évszázadokon át. Magyarország 1848-ban, 1956-ban egyszerűen nem tudott lépni semerre.

Luther Márton mondotta 1517. október 31-én (az is októberes!): itt állok, másképp nem tehetek. És elindult a reformáció. Magyarország sem tehetett abban a történelmileg ingatag és alávalóságban dúskáló időben másképp, vállalta a nép, a nemzet a háborút.

Az akkori szovjet, rabszolga országokat tartó birodalom elindította november negyedik napján a tankokat, seregeket, a hadi technikát Budapest felé. Tenyérnyi ország vállalta a háború kínjait egy rettenet-birodalom ellen. Másképp nem tehetett. Halottak napján bekerítették az acélelefántok a mar(ad)ék Magyarországot.

Az időszámítást több más nép másképp határozta meg, s tartja be máig. Nem akarom átkeresztelgetni a magunk történelmét magam sem. Háborút indítottak, tudván tudva, mi lesz másnap. És eljött november 4.