Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A nagy kaland

Már ötven esztendeje annak, hogy 1968. február 24-én megjelent a Megyei Tükör, a friss Kovászna megye vadonatúj újságja. Egyelőre hetilapként került ki a nyomdából, bizonyára azért, mert a megye lakosságához mérten túl merész gondolat lett volna egyből napilappal indulni, a hagyományos tartományi lapok, főleg a kolozsvári, a marosvásárhelyi, a szatmári, de még a brassói is túl erősek voltak ahhoz, hogy melléjük egyből felzárkózhassanak a „csecsemők”, a csíki és a háromszéki.
Ám csoda történt, főleg itt, Háromszéken! Dali Sándor, a rendkívül népszerű Ifjúmunkás című ifjúsági lap főszerkesztője, akit a megye élére kinevezett Király Károly már régebb „kiszemelt” erre a feladatra, olyan szerkesztőséget teremtett pár nap, nem: pár óra alatt, hogy – amint mondani szokták – ország-világ csudájára járt. Olyanokat hívott, csalt ide Sepsiszentgyörgyre, akiknek az egyetemi diplomáján jóformán még meg sem száradt a tinta, kijárta, hogy a szigorú törvények ellenére elhagyhassák a tanügyet, s csatlakozzanak a frissiben alakulgató szerkesztőséghez.
Persze, tudta jól, ez még nem elég, s meg is győzött jó pár „menő” újságírót, hogy valamennyi ideig – mintegy tanítómesterekként – csatlakozzanak a csapatához. És elérte azt is, hogy a Háromszéken élő, dolgozó, kiemelkedő értelmiségi munkában jeleskedő személyiségek, ha nem is papíron, de támogatókként legyenek a szerkesztőség „bedolgozói”. Így jött létre és erősödött meg a Megyei Tükör, amelynek minősége, szellemisége, irodalmi, politikai rangja elismerést és nagyon sok olvasót szerzett.
És persze, irigyeket is. Emlékszem, különösen a kolozsvári írók egy része nem nézte jó szemmel a Tükör megerősödését, s ez akkor tetőzött talán, amikor a lap mellékleteként megjelent a Fórum című irodalmi, társadalmi jellegű anyagokat közlő, időszakos, nagy terjedelmű kiadvány. Az idő teltével bebizonyosodott, hogy a még kötetek nélküli, de aránylag sűrűn közlő ifjú tehetségek nem csupán itt, Háromszéken képviseltek magas szintet, de az erdélyi, a határon túli olvasóközönség kedvenceivé is váltak.
Én nagy megtiszteltetésnek éreztem mindig, hogy az első perctől tagja lehettem ennek az alkotói közösségnek, amelynek tagjaitól – miért ne ismerném be! – szürke „munkásként” nagyon sokat tanulhattam! És mindezeket később, nem csupán újságíróként, szerkesztőként, de pedagógusként is gyümölcsöztethettem!
A lapindítással kapcsolatos emlékek között kutatva felsejlenek pillanatok, amikor bizony tartani kellett a lapban megjelent írásokban rejlő gondolatok „felfedezése” miatti felelősségre vonástól, a sorok között olvasni tudók között minden bizonnyal akadtak, akik nekünk szurkoltak, de olyanok is, akik ellenünk akarták felhasználni. Főleg az első hónapokban, években, de később is lázas munka folyt az anyanyelvűség érvényesítéséért, erre nem csupán az újság, de még a megye vezetője is felügyelt. Hány alkalommal éjjeleztünk azért, hogy a román nyelven megírt jelentése­ket, szövegeket másnapra lefordítsuk, mert a nagygyűlésen a magyar nyelvűt olvasták fel, a románt pedig minden román anyanyelvű résztvevő kézbe kapta.
És áruljam el, ilyenkor Király Károly is ott sürgölődött körülöttünk, a kedvünkben járt, sürgetett, hogy tényleg meglegyen a fordítás. Egyik alkalommal meg is honorálta: hajnaltájt az akkori idők talán legfinomabb viszkijével állított be a tanácskozóterembe, ahol a munkánkat végeztük! <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük