Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A múlt alapjain nyugszik a jövő

Anyagias világunkban a történelem és társtudományainak szerepe is megkérdőjeleződik, mert az uralgó felfogás szerint csak arra érdemes időt, energiát és pénzt áldozni, amiből azonnali haszon származik. Ennek hangosztatása azonban senkit se tévesszen meg, ugyanis a világ sorsát már évszázadok óta megszabni és irányítani akarók tisztában vannak a múlt ismeretének fontosságával, annak tudat és jellemformáló szerepével. Előttük nem titok, hogy a felmenőire és tetteikre büszke embert lehetetlen ide-oda hajlítani az éppen időszerű érdekek mentén. És ez vonatkozik a nemzetekre is, hiszen egyénekből tevődnek össze.

Nem véletlen tehát, hogy a magyarnak nevezett, de idegen érdekeket szolgáló történészkörökben immár 160 esztendeje eltitkolják, félremagyarázzák, vagy meghamisítják az őstörténetünk megismerését szolgáló írásos feljegyzéseket és régészeti leleteket. Ellehetetlenítik, megalázzák és félreállítják azokat a tudósokat, akik ezek ismeretében szembemennek az uralgó szemléletet képviselők állításaival. És teszik ezt a bizonyítékok vizsgálata, illetve az érvek ütköztetése nélkül. Ármánykodásaik következtében ilyen sorsra jutott többek között a nemzetközileg elismert kutató, 30 nyelvet beszélő Szentkatolnai Bálint Gábor (1844 – 1913).

Sajnos, ez a gyakorlat napjainkban is folytatódik, viszont már ellehetetleníteni és félreállítani nem, „csak” rágalmazni, megbélyegezni és mellőzni képesek a történelmi igazság feltárásán fáradozó szakembereket. Ráadásul a tudomány fejlődésének köszönhetően az utóbbiak igyekezete egyre több gyümölcsöt érlel, a ránk erőszakolt sötétség folyamatosan oszlik. Történelmi szemléletünkben igazi áttörést viszont csupán az elért eredmények közkinccsé tétele hozhat.

Ebben volt és van felbecsülhetetlen szerepe a Gazda József tanár úr által Kovásznán 1990 óta évente megszervezett Kőrösi Csoma Sándor Napok keretében zajló tudományos értekezletnek, amely nyilvánosságot biztosít a magyarságkutatás terén elért legújabb eredmények ismertetésének. Ugyanakkor további munkára ösztökéli az erre hivatottakat, eleget téve a székely tudósóriás, jövőt alapozó felszólításának: „keressetek, kutassatok!”

Az idei ülésszakra jelenleg zajlik és szombaton kerekasztal-beszélgetéssel zárul a csomakőrösi Debreczi Panzióban.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások