Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A medveügyről más szemmel

Mindeddig nem „köptem bele” a mindentudók eszmefuttatásába, mert ugye 25 éves erdészmúlttal és gyerekkorom óta erdőt járó, több mint 30 éve vadászfegyvert birtokló, annak idején medvebocsot is felnevelő halandóként zöldfülűnek számítok medvetémában. Adódott azonban, hogy egy nap riasztottak, mint Sepsikőröspatak polgármesterét, hogy az éjszaka folyamán rossz időben és helyen– község területén áthaladó országúton – találkozott egy pórul járt kétéves medve és az ugyancsak pórul járt gépjármű. Előbbi életével, utóbbi tulajdonosa jó sok román lejjel fizette meg a nagy találkozást. A medve gyógyíthatatlan sérülést szenvedett, az autó jelentősen megrongálódott. A helyszínen már ott találtam a megyei vadászegyesület, az erdészeti felügyelőség, a rendőrség fegyver- és vadászati ágazattal foglalkozó szakosztálya, a környezetvédelmi igazgatóság, az állategészségügyi felügyelőség munkatársait. Én képviseltem a helyi önkormányzatot.

Ennyi ember kellett összegyűljön ahhoz, hogy a még élő és szörnyű kínokat elszenvedő medvének elvegye az életét a megyében egyetlen, ilyen esetekben jogosult állategészségügyi szakember. Végül feldobva az autó rakfelületére, a Kárpátok királya indult a hamvasztóba. De ahhoz, hogy mindez megtörténjen, szükségeltetett egy halom aláírás és a számla kiállítása, majd kifizetése.

Szegény „király”, a téged annyira féltő „szakiknak” köszönhetően kóbor kutya módjára végezted. Nem álltuk körbe ravatalodat, amit mi, vadászok terítéknek nevezünk, nem adtuk meg a téged megillető tiszteletet. Nem hoztál pénzt az államkasszába, sem a vadászegyesület tarsolyába, hogy abból a te és az emberek biztonságáért kifejtett munkát fedezni lehessen. Az örök vadászmezőkön mondd el sérelmeidet.

Kisgyörgy Sándor polgármester szerkesztett Facebook-bejegyzése

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük