A magyar gond kipipálva

Csodálkozom, hogy csodálkoznak Klaus Johannisnak az ET strasbourgi parlamenti közgyűlésén tartott beszédén, amelyben Németh Zsolt kérdésére azt válaszolta, hogy Erdélyben a nemzetiségek körül minden rendben, hiszen ő, a kisebbségi elnök lehetett. Ezt illetően azonban van egy gubanc. Már a hatalomra kerülése utáni első napon kijelentette (s ezt betette a Lépésről lépésre című könyvébe is), hogy ő nem német, tehát nem kisebbségi, hanem német származású román.

Így azon sem kell csodálkozni, hogy szerinte a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot sem államosították vissza, és a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium körül is minden rendben van. És hogy mindenki előtt világos legyen, az ARD német közszolgálati tévének is úgy fogalmazott, a magyar kisebbség részéről megfogalmazódó követeléseket helytelen „eleve problémaként” felfogni, és megjegyezte, hogy előfordulnak „különös” és „inadekvát” követelések, a „teljesen normális” követelések „legnagyobb részét” pedig a román állam már teljesítette. Puff neki!

Ahogy nézegetem sorjában, hogy Románia elnöke beiktatása óta miket nyilatkozott, problémáinknak még enyhe nyomát sem találni, arról pedig, hogy a magyarok vagy székelyek igényelte jogok mellé áll-e, mélyen hallgat. Ő ezt kipipálta. Már 2015-ben újságírói kérdésre kijelentette: „A romániai magyar kisebbség politikai képviselettel rendelkezik, ez a képviselet a tárgyalópartnerünk.” Érdekes, hogy az RMDSZ egyetlen hozzá intézet beadványára sem válaszolt. Úgy látszik „inadekvát”-ok voltak. Pedig ezek éppen arról árulkodtak, hogy a magyaroknak akad gondjuk bőven…

De nem ezek megoldásáért támogatták és támogatják teljes erőből Klaus Johannist a nyugati államok vezetői, hanem azért, hogy ezeknek Románia a piaca legyen, ugyanakkor itt olcsó munkaerőre leljenek, az ország altalajkincseit (kőolaj, arany, fa stb.) pedig kevés pénzért külföldi cégeknek adják el. Emellett pedig a NATO is találja meg a számításait. Az, hogy az emberek hogyan élnek, nem érdekli sem a Nyugatot, sem Johannist. A kisebbségek sorsára is csak legyint. Úgyhogy botor dolog lenne, ha Johannistól az erdélyi magyarok várnának valamit.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.