Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A küzdelem folytatódik

1956. október vége, november eleje azon ritka történelmi pillanatok közé tartozik, amikor a magyarság szíve ismét együtt dobbant. Amikor lerázta magáról a félelem béklyóit, és népességből újra nemzetté lényegült. Amikor egyetlen szent akarattá összeforrva szétfeszítette a börtöne rácsait. Ahhoz viszont, hogy a kiharcolt, majd elveszített, de idővel újból kikényszerített önállóságunkat és függetlenségünket megőrizhessük, elengedhetetlen, hogy megfogalmazzunk magunknak néhány tanulságot.

A szabadságnak ára van, amit akkor is meg kellett fizetni. Az első sortűz október 23-a estébe hajló délutánján dördült el Debrecenben, több tucat tüntetőt sebesítvén meg, és kioltván Ács Zoltán, valamint Gorzsás András életét. A magára talált nemzetet azonban már halált okádó fegyverekkel sem lehetett meghátrálásra kényszeríteni. Elkergette a zsarnokait, és véget vetett a vörös csillagos tankok lánctalpain Magyarországra is becsikorgatott kommunista diktatúrának.

A szabadságot folyamatosan meg kell védeni. Az idegen zsoldba szegődött Kádár János és társai belső, illetve a minket támogatásáról biztosító és ettől elálló Nyugat külső árulása miatt ez 1956 őszén nem sikerült ugyan, de a hatalmas véráldozat így sem volt hiábavaló. A magyarországi harcok során legyengült kommunizmus többé nem tudott erőre kapni, így szűk négy évtized elteltével kénytelen volt kivonulni Kelet-Európából.

A szabadságért való küzdelmet nap mint nap folytatni kell, mert az egykori kommunista gyilkosok fizikai és szellemi utódai egy percig sem mondtak le a hatalom visszaszerzéséről, csupán a megfelelő alkalomra várnak. És bűnös feledékenységünk, közömbösségünk, tunyaságunk következtében ezt már több alkalommal meg is tették. Így fordulhatott elő, hogy az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján megint vér folyt a pesti utcán, magyar hazafiak vére.

Nem szabad bedőlni a báránybőrbe bújt farkasok szép ígéreteinek, hitelt adni aljas rágalmaiknak és elhinni szemenszedett hazugságaikat. Támaszkodjunk elődeink tapasztalatára, hagyatkozzunk a józan eszünkre, mérlegeljünk alaposan, mielőtt meggondolatlan lépéseket tennénk, mert egy újabb tévedés egyben az utolsó lesz, nem nyílik lehetőség a helyrehozására. Ők ugyanis ezúttal a végső leszámolásra készülnek és összpontosítanak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. október 24., 11:15
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Mindehhez pedig kérjük a jó Istent hogy legyen segítségünkre és a Szűz Anyát járjon közbe hazánkért mert Ő a mi mennyei patronánk.