Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A kettős mérce – minden szinten

Igen figyelemreméltó mozgalom indult Moldova-szerte. Több tucat település eldöntötte, hogy „egyesül” Romániával, és fordítva: román falvak önkormányzatai fogadnak el hasonló dokumentumokat.

Most azon, hogy egy település, amelyik nincs a határon, miként egyesül egy másik országgal, ne akadjunk fenn, tulajdonképpen derék, akár hazafias dolognak is tekinthető, hogy visszavágynak az „anyaországba”, emezek pedig legalább szimbolikusan megpróbálják keblükre ölelni a „Pruton túli testvéreket”. Habár ez az „anyaország” legalábbis vitatható, mert igaz ugyan, hogy a folyótól keletre fekvő terület a történelem során tartozott Moldvához (is), csak akkor – néhány évet leszámítva – nem létezett olyan ország, hogy Románia.

Mi lenne, ha például Kőröspatak önkormányzata elfogadna egy határozatot, hogy egyesülni akar Gárdonnyal, vagy – hogy ne aprózza el – Magyarországgal? Leszakadna ránk az ég, felnégyelnék a polgármestert, felégetnék a falu határát. Irredentizmust, revizionizmust s az összes többi negatív izmust rákiáltanák az egész közösségre. Erről szólna minden magát hírcsatornának nevező nemzeti uszító médium éjjel és nappal. Emlékezzünk: a háromszéki falvak – egy része legalábbis – arról fogadott el egy memóriumot, hogy nem egy másik országhoz, hanem egy Székelyföld nevű régióhoz szeretne tartozni, ami itt van, ennek az országnak a közepén, és már ettől is kitört a világraszóló botrány!

Moldova, az egy másik világ, kérem, nekik lehet. Ebben az esetben ez nem alkotmányellenes, és nem mond ellent az európai elveknek. Mert a népek, mondják ők, önrendelkezéssel bírnak, és ha akarnak, akár határt is módosíthatnak. Mint ahogy azzal sincs semmi gond, hogy a felsőház elnöke, Románia második legmagasabb közméltósága nyíltan királypárti; hogy máshol lehet használni a régió nevét, zászlóját, címerét; hogy – mit meg nem értünk – a helyi autonómiát védik a román képviselők, csakhogy ne lehessen törvénnyel létrehozni egy magyar iskolát Marosvásárhelyen. Működik a kettős mérce – minden szinten.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük